Connect with us

Kurír Kacsa

Kormányátalakítás

Megosztás

Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy december 1. hatállyal nagyszabású kormányátalakítást hajt végre. Az újonnan felálló kormány egyetlen feladata a 2018 évi országgyűlési választás előkészítése. Tudta meg a Nar(p)ancsnektár hírügynökség

Az állam felsőszíntű vezetők nélkül is elműködteti magát.

A személyi kiválasztás elsőrendű szempontja a kommunikációs készség, a kormányátalakítás során a szakmai felkészültség ezúttal háttérbe szorul. Az intézkedés egyúttal a Matolcsy György nevéhez fűződő unortodox gazdaságpolitika elméletéhez kapcsolódó monumentális kísérlet is. A miniszterek a választásig hátralévő időben kötelesek magukat távoltartani a minisztérium irányításától. A tilalom az államtitkárokra és főosztályvezetőkre is kiterjed. A kísérlet célja annak a tételnek az igazolása, hogy az államapparátus felsőszintű vezetők nélkül is működik. Hogy milyen hatásfokkal, annak értékelését az MNB elnökének vezetésével e célra létrehozott szakértő és elemző testület végzi el.

Titkos kormánylista

Semjén Zsolt és Lázár János miniszterelnök-helyettesek a kormányátalakítás után korlátozás nélkül jogosultak a miniszterelnököt távollétében helyettesíteni, azzal a feltétellel, hogy intézkedésüket a miniszterelnök előzetesen jóváhagyta.

A téma kiemelt jelentőségére tekintettel a miniszterelnök közvetlen felügyelete alatt álló önálló korrupcióügyi államtitkárságot hoznak létre Farkas Flórián tárca nélküli államtitkár vezetésével, akinek a munkakör elfoglalása előtt sikeres szóbeli vizsgát kell tennie alapfokú írás-olvasás szaktárgyakból Kövér László országgyűlési elnök előtt. Az államtitkárság feladata a rendszerszintű szervezett korrupció feltételeinek biztosítása, a nemzeti nagytőke kijelölt szereplői és a közbeszerzési hatóságok közötti együttműködés összehangolása, valamint az ellenzéki korrupciós próbálkozások feltárása és kizárása.

A miniszterelnöki kabinetirodát irányító Rogán Antal letelepedési szakminiszter felügyelete alá kerülő Szent Imre Közszolgálati Egyetem rektorává és a „Közszereplők kommunikációs etikája és esztétikája” tanszék vezetőjévé nevezik ki Németh Szilárdot.

Pintér Sándor a földművelésügyi minisztérium, Varga Mihály a belügyminisztérium, Seszták Miklós a külügyminisztérium, Szijjártó Péter a honvédelmi minisztérium élére kerül. Fazekas Sándor a fejlesztési és emberi erőforrás minisztérium irányítását veszi át, Balog Zoltán lesz a miniszterelnök személye körüli miniszter, míg Trócsányi László a szavazatszedő bizottságok munkájának tisztaságát fogja felügyelni. A Fidesz által a KDNP-be delegált Simicskó István, minthogy nem volt hajlandó rosszhangzású nevét megváltoztatni, visszavonul a magánéletbe.

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük