Connect with us

Kurír Kacsa

A jövőben csak mélymagyar adományozhat spermát! – álhír-tudósítónk jelenti

sperma
Megosztás

Ma ismét sajtótájékoztatót tartottak a közvéleményt érdeklő legfontosabb kérdésekről. Hoppál Péter pécsi fideszes politikus Kasler Miklós miniszterrel kézen-fogva bejelentette, hogy állami kézbe kerülnek a meddőség kezelésére szolgáló, eddig magánkézben levő klinikák.

Magyarság az erkölcsi fertőben

A döntés indokolásaként kifejtette, túl sok a b..i, ami egy keresztény országban nem megengedhető, mert erkölcsi fertőbe taszítja a magyarságot. Ezért mostantól gátat vetnek a homosexuálisok szaporodásának. A meglévőket malomkővel a nyakukban a tengerbe lökik. Az újabbak születésének megakadályozása érdekében pedig a becsületes, kanca korban levő magyar nőket kizárólag a most államosított központokban lehet majd megtermékenyíteni.

A sperma donációt csak olyan férfiak végezhetik, akik legalább öt éve rendelkeznek Fidesz tagkönyvvel, és otthon már bizonyítottak. A keresztényi szeretet és melegség jegyében az otthoni bizonyítást Hoppál úr személyesen ellenőrzi majd tesi és lelki pásztorórák keretében az érintett lakásán hétvégente…

A narancs a szaporodás jövője

Kifejtette, nem tűrhető tovább, hogy a liberálbolsevik, migráncsszopó baloldal tovább szaporodjon. Megfelelő anyagot csak olyanok adhatnak a jövőben, akik előtte reggel megesznek tíz kiló narancsot, ezzel is biztosítva az egészséges utódok vitamindús megfoganását. A Fidesz aktivistákat is bevonják a projekt teljesítésébe. Az lesz a feladatuk, hogy első próbaként össze kell fröcskölniük Gréczy Zsolt DK-s politikus fotóját tíz méterről. Akinek ez sikerül, az részt vehet a programban.

Kizárólag olyan, már bizonyított donátorokat alkalmaznak,

aki naponta tízszer fél deci anyagot le tudnak fejni egy munkaidő alatt. Szerényen hozzátette, hogy ő ma reggel nyolctól tízig már teljesítette a feladatot, ezért őt, mint arany fokozatú, fő fedező mént alkalmazzák majd.

A Városi Kurír tudósítója rákérdezett, hogyan támogatja majd az állam az így születő gyermekek gondozását? A politikus azt válaszolta, hogy a kormányzat már előre mindenre gondolt. Orbán Ráhelt kinevezték fő pelenkaügyi kormánybiztosnak, ezért a jövőben nem kell szaros pelenkákat importálni Horvátországból, hanem saját, hazai előállítású terméket használhatnak majd az anyák.

A programot természetesen a Miniszterelnök Úr felügyeli majd,

hiszen nagy hozzáértéssel rendelkezik ebben a kérdésben. Is. Ezt az is bizonyítja, hogy róla már Simicska is megállapította, hogy g…i.

Végül bejelentették, hogy a projekt végrehajtását Kövér László felügyeli majd, akit ebből a célból a Nemzetellési Egyetem Csurgóvér karának dékánjává neveztek ki a mai napon. Ő irányítja majd a gyárilag bajszos, mélymagyar csecsemők megszületését. Ebben a körben ellenőrzi azt is, hogy a programba bevont mimagyarok anyák naponta megszülik-e az előírt penzumot.

Félre a tréfát!

Becso

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük