Connect with us

Kurír Kacsa

A Fidesz-nyelvtan szabályai szerint a „nem” nem jelent tagadást, így kell értelmezni a „nem egészségügyi felhasználásra” feliratot – jelenti álhír-tudósítónk

fidesz
Megosztás

A külügyminisztérium tájékoztatása szerint egy sajnálatos félreértésbe kapaszkodik bele az ország lakosainak brüsszelista, sorosbérenc része, ugyanis a „nem egészségügyi felhasználásra” egyáltalán nem azt jelenti, mint ahogy egyes nemzetidegen elemek kínaiból lefordították.

Itt egyszer a sorrenddel van a baj, rossz helyre kerül a „nem” szó,

helyes módon

„egészségügyi nem felhasználásra”

hangzik az inkriminált felirat, vagyis kínai barátaink már eleve a nemek szerint csoportosították az orvosi eszközszállítmányt, így a hazai szakemberek már szétválaszthatják az ápoltakat aszerint, hogy a személyi számuk 1-gyel, vagy 2-vel kezdődik, azaz Kövér László legújabb előírásainak is megfelelnek.

Másrészt tegyük fel, hogy a keresztényellenes erők továbbra is ragaszkodnak a sorrendhez,

akkor sincs baj, mivel a fidesz nyelvtan szabályai szerint a „nem” nem jelent tagadást, emlékezzünk csak a „ne mi nyerjük a legtöbbet” kiszólásra, ami ugyebár „nem közgyűlésen” hangzott el. Tehát igen.

Vagy itt van például Európa igazmondó DNS-ének legendás állítása

a „nem” szó speciális alkalmazásával: mi soha „nem” vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk. Vagyis…

Rendben. A további akadéskodóknak tudniuk kell, hogy a

„nem egészségügyi felhasználásra”

kifejezésből az egészségügy értelmezésének különbözősége okozhat félreértést, ugyanis Magyarországon, ahol évente 32 ezer ember hal meg nem megfelelő orvosi kezelés miatt, ott

inkább betegségügy van, ahol a legfontosabb aneszteziológiai eszköz lassan már a kilós kalapács lesz, vagyis, ami Kínában nem felhasználható, az itt javasolt.

Egyébként is a csomagban izolációs köpeny volt,

ami véd a gamma sugarak ellen, sőt a felirat is téves volt, amit egy ittas kínai nyomott rá a szállítmányunkra tegnap este. (és ez már „nem” is álhír).

Breyer Gábor

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. Cupák

    2020.04.30 14:47 at 14:47

    Szabangecisztánban, a hazugság náci rablógyilos, éjfekete köddel borított pokolbirodalmában, a fehér az fekete… természetes, hogy a nem az igent jelent… és vica verse…

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük