Ma ismét sajtótájékoztatót tartott a kormány a közvéleményt érdeklő legfontosabb kérdésekről.


Szíjjártó Kakadu Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette,

hogy minden a Fidesz elgondolásai szerint alakul. Sose volt terv, hogy Trócsányi, volt igazságügyi miniszter migrációügyi biztos legyen az Európai Unióban. Mindig is az új államok csatlakozásáért felelős biztosi posztot szánták neki. Megint győztünk!

 

Elmondta, hogy Trócsányi már meg is állapodott a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével, hogy az új bizottság eskütételének napján Erdélyt, és a Felvidéket önálló államként Magyarországhoz csatlakoztatja. A Városi Kurir tudósítója felvette, hogy a román, és szlovák biztosok ezt esetleg kifogásolni fogják. Erre azt válaszolta, hogy az eddig kiadott 160 000 magyar diplomata útlevélen túl ők is kapnak ilyen dokumentumot. Meg fejenként egy szállodát Keszthelyen Tiborczé mellett. Ez mindig bejön!-tette hozzá somolyogva.

Előadta, hogy a hasonló esetek elkerülése végett

csatlakozási eljárás keretében a versailles-i Trianon kastélyt is áttelepítik Budapestre, a Várba, a miniszterelnöki rezidencia mellé, ahol kutyavizeldeként fogják hasznosítani. A Kurir tudósítója felvette, hogy ennek helyességét Macron francia elnök talán vitatni fogja. Mire Szijjártó közölte, hogy őt is szívesen látja az intézmény vendégeként!

Németh Okospacal Szilárd örömmel újságolta el az egybegyűlteknek,

hogy 197 új lőteret létesítünk 27 milliárd forintért. A Városi Kurír tudósítója javasolta, hogy ezt a pénzt inkább az egészségügyi dolgozók béremelésre kellene fordítani. Erre Németh előadta, hogy ezt a problémát is kezelik. Az nővérek a nyomdákban vállalhatnak negyedik műszakot, ahol az új lőterek céltábláit készítik el. Ezek Gyurcsány Ferencet fogják ábrázolni. Ilyen módon az egészségügyesek bérrendezése, és a nép hazafias nevelése egy mozdulattal megoldódik!

Pintér Sándor belügyminisztertől megkérdeztük,

hogy nem volt-e szerepe a 90-es években az olajügyekben? Ő azt válaszolta, csak azért működött közre,hogy később gyakorlata legyen a választások olajozott lebonyolításában. Közölte, hogy a választás tisztaságát a kormány személyesen fogja felügyelni. Minden szavazófülkében, mint Sólyom László köztársasági elnökké választásakor. Ezért elegendő, ha a szavazatszedő bizottságok ellenzéki tagjai a választás napján reggel hatra bejönnek, és aláírják a szavazatszámlálás eredményét tanúsító jegyzőkönyveket. Utána hazamehetnek csirkepörköltet főzni! Egyben jó étvágyat kívánt nekik a finom ebédhez.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét