„Céljaink között szerepel a növekvő létszámú, városokba tömörülő emberi népesség lakókörnyezete zöldfelületének kialakítása, megóvása. A megváltozott klímához alkalmazkodni nem tudó növények azonban valószínűleg el fognak tűnni...
Szűcs R. Gábor közgazdász, nyugalmazott diplomata, egyetemi docens figyelmét nem kerüli el semmi fontos történés a haza politikai élet térfelén és ezekről napi rendszerességgel elmondja a...
Az eddigi magyar kormányok, de legfőképp az Orbán-kormányok igen sok mindent megtettek már a címben feltett kérdés megválaszolására, de úgy látszik, még nem fogytak ki az...
Mulatós nép vagyunk, annyi szent, ünnepeinkről nem hiányozhat a csárdás, csürdüngolő, és a népies műzene. Lám, 2021 Szilveszter napján jelent meg a világhírű Orbán-videó, amely választók...
A szombati sokaság Budapest szívében alaposan megzavarta a fideszes agytröszt működését, mert az események kormánypárti értékeléséből teljességgel hiányzik a józanság, a higgadt összegzés. Magam nem voltam...
A hétfői munkanap közszolgáinak késő estig tartott, a Fővárosi Közgyűlésben végül elfogadták a városvezetők Budapest költségvetését és a kormány erre tartottjai közölték, hogy az állami társaságoknak...
A kormány -ahogy az elmúlt évben is- ingyenesen biztosítja a gazdák számára az öntözővizet azzal, hogy mintegy 10 milliárd forintnyi összegben átvállalja a vízdíj árának megfizetését...
A kormány ingyenesen biztosítja a gazdák számára az öntözővizet azzal, hogy mintegy 10 milliárd forintnyi összegben átvállalja a vízdíj árának megfizetését a gazdálkodóktól – mondta Nagy...
A szombati megrendezett Budapest Büszkeség menete (angolul: Budapest Pride) nem kis feladat elé állította a 15 év alatt teljesen elkényelmesedő, ma is rengnáló kormánypártot, ami a...