Kurír Kacsa
A családi pótlék rendszerének átalakítása
Az ellenzék folyamatosan felrója a kormánynak, hogy nyolc éve nem emelkedik a családi pótlék összege. A felvetés tényszerűen jogos lenne, de ez nem azt jelenti, hogy a kormány ölbe tett kézzel ül – éppen ellenkezőleg.
Jó kézben a KDNP-nél
A keresztény demokrata szakértők szerint a réges-rég elavult struktúra toldozása-foldozása semmit nem old meg. A tudós emberek arra a meggyőződésre jutottak, hogy a 21. század elvárásaihoz és hazai lehetőségeihez igazodó, gyökeresen új családtámogatási rendszerre van szükség. Álláspontjukat a miniszterelnök is elfogadta, és javaslatára a kormány Matolcsy György MNB elnök és Semjén Zsolt KDNP elnök közös vezetésével rendkívüli bizottságot jelölt ki az új családi pótlék törvénytervezet előkészítésére, egyúttal felhívta a kormánytanácsadókat, hogy javaslataikkal, ötleteikkel segítsék a bizottság munkáját. A tanácsadóknak szóló levél tárgyaként sajnálatos elírás miatt családi pótlék helyett csalási pótlék került megadásra, de tujuk, csak az nem hibázik aki nem dolgozik.
A felhívásnak egyedül Farkas Fórián főtanácsadó tett eleget, aki nem értette, hogy mi köze a témának a gyerekekhez, ezért saját tapasztalatait közkinccsé téve hosszú tanulmányban taglalta a költségvetési csalás állami támogatásával kapcsolatos gondolatait. A félreértés tisztázása után a tanulmányát ötven évre titkosították.
Fizessenek a szegények!
A gyermekvállalás minden igaz magyar hazafi legszentebb kötelessége. Az országgyűlés rendszeres anyagi támogatással, családi pótlékkal járul hozzá a kötelesség magas színvonalú teljesítéséhez. A családi pótlék nyújtásának célja a költségek egy részének átvállalása mellett a társadalom gerincét alkotó erős középosztály gyarapodásának fokozott elősegítése. Míg a szocializmustól örökölt korábbi rendszer alanyi jogon biztosította a családi pótlékot, az új szabályozás azt veszi figyelembe, hogy az egyes családok milyen mértékben járulnak hozzá a nemzeti jövedelemhez. A családi pótlék alapja ennek megfelelően az egy háztartásban élők összesített nettó jövedelme, mértéke egy gyermek esetében az adózott jövedelem tíz százaléka, több gyermeknél gyermekenként plusz tíz százalék. A kormány utasítja az emberi erőforrások miniszterét a részleteket és az eljárási szabályokat tartalmazó végrehajtási rendelet elkészítésére.
Ettől kezdve tehát a családipótlék rendszere, a szociális szférából átkerül a Fideszes középosztálytámogatása költségvetési sor alá, ezért a neve is megváltozik. a törvényhatálybalépésének napjától megszűnik a családi pótlék, és helyébe a „Mi kutyánk kölyke” célzott támogatás lép.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Háborús vészhelyzet Ráckevén
- Ha hiszed, ha nem, 6 csillagjegy már júniusban arathat
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!
Pingback: Karácsony előtt érkezik a családi pótlék - Jó, jó, de mi lesz januárban? - Városi Kurír