Minden nyolcadik magyar éhezik – Orbán eközben dübörög

Kovách Imre szociológus, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének tudományos tanácsadója a Magyar Nemzetnek adott interjút. A vidék- és településszociológiával foglalkozó kutató szerint Orbán és a Fidesz befagyasztotta a társadalomstruktúrát, a szegényeknek nincs valós esélyük arra, hogy társadalmi helyzetükön változtassanak.

A nyomor vidéken koncentrálódik

A szociológus szerint az elmúlt 30 év kárvallottjainak többsége és a nyomor a vidéki településekre koncentrálódik. Legalább három-négymillió emberről beszélünk, és ez önmagában erős sokféleséget jelent. Úgy véli, ahol koncentráltan van jelen a szegénység, ott az ebből adódó problémák megsokszorozódnak, mert már egy közepes városban is többféle feloldási vagy legalább problémakezelési lehetőség adódik, mint egy apró faluban:

„Több önkormányzat igyekszik a problémát kezelni. Tipikusan ilyenek a szociális földprogramok, amelyek a gondokat nem szüntették meg, de a legnagyobb bajban lévők egy részének bevonásával a szegénységet tompították, legalább a részt vevő elesettek éhezése mérséklődött. A vidéki szegénység azonban nem csökken. Külső források nélkül a vidék problémáit kezelni lehetetlen. Ehhez ügyes pályázatírókra is szükség van. Sok apró településen azonban egyszerűen nincs, aki ezeket elkészítse.”

Tapasztalatai szerint a válsághelyzetben lévő településekről van elvándorlás, de a városokból kiköltözés is jellemző. Az anyagi okokból a városból kiszorulók oda vándorolnak, ahová a családi szálak kötik őket, és olcsóbb a megélhetés. Illetve: az apró településeken élők egy része nem migrációképes, nincs hová menniük a nyomorgó falvakból.

Közmunka és politikai függőség

„Az 1990-es évek első felében a szocialista ipar visszaszorulásával alakultak ki a depressziós válságövezetek az ország északi, északkeleti részén és a Dél-Dunántúlon. Az utóbbi tíz-tizenöt év fejleménye, hogy az Alföld középső részén, Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a Felső-Tisza mentén és a szomszédos megyékben is a leszakadás tendenciái mutatkoznak, hasonlóan Bács-Kiskun megye déli részéhez, illetve a román és ukrán határ menti térségekhez. Ezek erősen városhiányos térségek, ahol valójában hiányoznak a fejlesztési lehetőségek. A magyar átalakulás nem tudott ilyeneket felmutatni”

Úgy látja, a közmunkáról nehéz megítélni, hogy a politikai függőség megteremtése szándékos cél volt-e, mindenesetre megléte tagadhatatlan:

„Persze a közmunka a munkanélküli-segélynél valamivel jobb lehetőség, mert a segélyezés nem lehet hosszú távú stratégia. A közmunka viszont politikailag a fennálló viszonyok konzerválását is eredményezi, százezreket fagyaszt be egy adott társadalmi helyzetbe. Ahol nagy igény van a közmunkára, ott alig mutatkozik munkaerőhiány, és ott nem bővülnek és nem jelennek meg kis- és középvállalkozások. De egyetlen olyan multiról sem tudok, amely elesett térségbe ment volna.”

Mert lakni kell

Úgy véli, napjaink szegényeinek  nagyon meggyengült az adaptációs, innovációs készsége, ami a legkomorabb társadalmi jelek közé tartozik. Ezeknek az embereknek nincs valóságos esélyük arra, hogy társadalmi helyzetükön változtassanak:

„Napjaink bajban lévő hárommilliójából legalább 600-800 ezernek nincs lakása, éhezik. A másik két és fél millió viszont a Horthy-kor szegényeinél valamivel jobb helyzetben él. Egyszerűen azért, mert előbbre ment a világ, az áram például be van kötve az otthonokba. Ma mások a hiányolt javak. Ráadásul az alapvetően az uniós források beáramlása miatt a lassan bár, de bővülő gazdaság kimutatható hatással van a szegényebbek fogyasztására is. Más szempontból viszont a helyzetük sokkal rosszabb a 80-100 éve élt szegényeknél. Régen a szegény ember, ha hozzájutott tíz hold földhöz, akkor azt mindenképpen megművelte.”

Kitért arra, hogy  a paraszti életforma lényegéhez tartozott a gazdálkodni tudás, az innovációs készség, a felemelkedés erős ambíciója. Ezek ma hiányoznak a legszegényebbekből. És itt már nem a legleszakadtabb nyolcszázezer emberről beszélünk, hanem a felettük lévő rétegről: ha velük nem történik valami, az közép- és hosszú távon a legnagyobb problémája lesz a magyar társadalomnak:

„1935-ben készült földbirtok-összeírás. Az akkori birtokrendszernél a mai koncentráltabb. Ma 1200 körüli gazdaság használja a földek egyharmadát, és az 50 hektár felett használók művelik a földek több mint 80 százalékát. Ez nem egészséges, Európában is az egyik legkoncentráltabb szerkezet. De ha lenne is politikai elképzelés a struktúra megváltoztatására, és megvalósulna, az sem lenne alkalmas a vidéken koncentrálódó szegénység erőteljes mérséklésére. A mezőgazdaság ugyanis akkor versenyképes, ha nagymértékben gépesített. De egy másik földhasználati rendszerben sem igen képzelhető el, hogy kétmillió ember kisgazdaságokban termelve megélhetést biztosítana a családjának.”

A rezsim az ellentmondások fennmaradásában érdekelt

Meggyőződése, hogy a Fidesz nyilvánvalóan abban érdekelt, hogy a jelenlegi társadalmi, gazdasági és főleg politikai szerkezet az összes ellentmondásával együtt fennmaradjon:

” A hűbérúrnak pallosjoga volt, megbotoztathatta a jobbágyokat. A hatalom arról szól, hogy a hatalommal bírók ilyen-olyan eszközökkel ráveszik a többieket arra, hogy azt csinálják, amit ők akarnak. Ma más eszközökkel befolyásolnak. A politikusok az uniós projektpénzek felhasználásának az ellenőrzése révén rendelkeznek befolyással a gazdaság működése felett.”