Kerítésen innen
Brutális szél és jégeső várható: ezen a területen lehet a legnagyobb a baj!

Elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat az egész országra, mivel bárhol kialakulhatnak zivatarok, sőt több helyen viharos szélre és jégre is számíthatunk.

Hol…. mi…..
Zivatarveszély miatt elsőfokú figyelmeztetést adott ki hétfőre az egész országra az Országos Meteorológiai Szolgálat. Előrejelzésük szerint
hétfőn gyakorlatilag bárhol kialakulhatnak zivatarok. Kísérőjelenségként viharos (óránkénti 60-70 kilométeres) szél és apró szemű jég társulhat a zivatarokhoz.
A Dunántúl nyugati felén intenzívebb zivatarok is kialakulhatnak,
amelyekhez akár 2 centiméternél nagyobb jég és óránkénti 80 kilométer körüli erősségű szélroham is társulhat.
Az előrejelzés szerint hétfőn
a legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 17 és 21 Celsius-fok között valószínű, de a tartósabban felhős tájakon egy-két fokkal hűvösebb is lehet. Késő estére 9 és 14 fok közé hűl a levegő.
Kedden
marad a labilis légköri helyzet, a változóan napos-gomolyfelhős idő. Délelőtt kevesebb helyen, kisebb eséllyel fordul elő zápor, elsősorban a déli órákat követően nő meg az esélye szórványos, helyi csapadékgócok, záporok, zivatarok kialakulásának. Heves, akár átmeneti jéggel és felhőszakadással is kísért viharok elsősorban keleten és délen fordulhatnak elő, míg nyugaton, északnyugaton mérsékeltebb zivatargócokra van esély. Élénk, nyugaton és keleten erős É-ÉNY-i szél fúj.
Éjjel csökken a csapadékhajlam és a felhőzet. Általában gyengén vagy mérsékelten felhős, csillagfényes időre van kilátás, a keleti országrész fölé várható több felhő. Csapadék éjfélt követően nem valószínű. A középső országrész kivételével erős, a Dunántúl térségében olykor viharos (50-70 km/óra) lökésekkel kísért É-i szél fúj.
Legvalószínűbb folytatás
Szerdán, csütörtökön és pénteken előreláthatólag kissé csökken a csapadékhajlam. A változóan napos-gomolyfelhős időben a napsütésé lesz a főszerep, és kevesebb helyen, kevésbé heves záporok, zivatargócok alakulhatnak ki, de továbbra is előfordulnak. Mérséklődik, olykor még megélénkül az É-ias szél. Kissé emelkedik a hőmérséklet, de zömében így is a sokévi átlag alatt marad pár fokkal.
Hétvégére – még jelentős előrejelzési bizonytalansággal, de – ismét változékonyabb időre van kilátás. Most az a legvalószínűbb, hogy egy kiterjedtebb csapadékmező éri el hazánkat dél felől, mely borongós, hűvös időben akár egész napos, áztató esőt is adhat egyes országrészekben. (forrás: Eumet.hu)
Szerző
Friss
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?
- Magyar Péter: nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 10., csütörtök
- Dr. Zamecsnik: nem üres politikai jelszó, hanem valós jogi forgatókönyv lehet a Tisza Párt „út a börtönbe” programja
- Megvan végre a felelős az MH17-es maláj repülőgép katasztrófájért: a bíróság Oroszországra mutatott
- Ginnel pácolt lazac, pirított királyrák, konfitált kacsa – A Harcosok Klubja VIP-cateringje 8,7 milliót kóstált
- Bruck András: pénz legyen vagy szabadság? – ez itt a kérdés
- A gazdaságpolitika formálódása Magyarországon