A hajléktalan olimpikon

Van, amikor elakad a szó. Mert jó dolog sportról írni, szép, kellemes, nagy öröm száz diadalról, ezer aranyról, győzelmekről, dobogós helyezésekről beszámolni, de kevesen kérdezik meg: és utána mi lesz a sportolóval, olimpikonnal? Hát… kivel mi. Akad, aki sikeres lesz a civil és üzleti életben is, akad, aki ledoktorál és bizony akad, aki hajléktalanszállón tengeti a napjait.

Lénárt Ferenc Barcelonában kilencedik helyet ért el az 56 kilósok súlycsoportjában, súlyemelésben, de járt ő korábban a szöuli olimpián is. Mondjuk nem dobogós helyezés, de akkor is, kilencediknek lenni a világon bármilyen sportág bármely kategóriájában nem kis dolog. Most viszont a szekszárdi hajléktalanszállón lakik – amint arról forrásunk, a teol.hu beszámol.

Már gyermekkorában sem kímélte az élet, szülei állami gondozásba adták, két bátyjával együtt intézetben nőtt fel, Pécsen. Egyik testvére máig ott él, érmeit, okleveleit vállalta, hogy megőrzi, de nincsenek olyan jóban, hogy odafogadná. A másik testvér Floridába költözött, bajos-zajos életvitelt folytat, öccse szerint „csoda, hogy még le nem lőtték”. A sport volt az a kitörési lehetőség számára, ami megnyithatta volna az utat egy jobb élet felé – egy darabig. Mikor a baranyai megyeszékhelyen a sportág szponzorálása az uránbányák felszámolása miatt megszűnt, átigazolt a Szekszárdi Húsipari Vállalat által támogatott egyesülethez. Itt teljesedett ki országos és nemzetközi karrierje. Lakást is ígértek neki, amibe aztán más költözött, ő meg kapott egy albérletet. Saját otthona soha nem volt.

Aztán persze Szekszárdon is megszűnt a szponzorálás, a Húsipari Vállalattal együtt, sportpályafutása is befejeződött 1993-ban – és pár év múlva nem maradt más választása, be kellett költöznie a hajléktalanszállóra. Van végzettsége: építőipari technikus és vizsgázott edző, csak épp munkát nem kap, edzőre például igény sincs… Ráadásul épp csípőműtétre vár, mert az élsport nem kíméli az emberi szervezetet – közben betegen is építkezéseken dolgozik.

Míg bírja.

Kérem, ez egy nagyon gazdag ország, vagy legalábbis annak tűnik, mert úgy pazaroljuk az embereket, mintha minimum százmillióan volnánk… hát mi az, hogy egy volt olimpikonra nincs szükség edzőként? Mi az, hogy annak, aki olimpián járt az ország színeiben, hajléktanszállón kell tengődnie?

Mi az, hogy betegen kell nehéz fizikai munkát végeznie, ha nem akar éhen halni? Kifacsarták, mint a citromot és eldobták, átgázolt rajta a gazdaság, a rendszerváltás, a privatizáció – és senki sem dob mentőövet?

Becsüljük meg, amink, akink van, amondó lennék – míg még van…

Lénárt Ferencnek segítségre van szüksége.

Szele Tamás

Sport Mindig

Kapcsolódó:

Több tízezer hajléktalan térhetne vissza a normális életbe