Connect with us

Koronavírus

Kiberbűnözők egészségügyi intézmények infrastruktúráit támadják

Megosztás

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos teendőkre hivatkozó levelekkel támadják kiberbűnözők egészségügyi intézmények infrastruktúráit.

A Nemzeti Kibervédelmi Intézet tájékoztatója szerint ezeket az e-maileket az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház nevében küldik.

A levelek tárgyában és a csatolmányokban jellemzően a Covid-19 járvánnyal kapcsolatos teendőkre hivatkoznak

A levéltörzsben valódinak tűnő, korábbi levelezésre való hivatkozással próbálják meg elérni a csatolmány megnyitását. Több esetben előfordult, hogy az inkriminált e-mail több különböző formátumú csatolmányt is tartalmazott.

A levelek aláírásmezőjének tartalma szintén teljesen valósághű

A mostanában ismét gyakran használt „Emotet nevű malware egy fejlett, moduláris banki trójai, amely elsősorban a banki szektort célzó kártevők terjesztőjeként vált ismertté”.

Az Emotet malware a pénzügyi szektoron túl immár kormányzati- és magánszektort egyaránt céloz

„Alapképességeit tekintve elsősorban banki adatok lopására szakosodott, ugyanakkor az újabb változatai – a különböző letölthető modulok révén – szinte bármilyen más káros tevékenységre alkalmasak”, mint például a személyes adatok ellopása vagy zsarolóvírus telepítése.

A kibervédelmi intézet javasolja – szükség esetén – az érintett infrastruktúra teljes ellenőrzését

Ajánlott továbbá az érintett e-mail fiók felfüggesztése, valamint a jelszó soron kívüli megváltoztatása, továbbá a fiókhoz kapcsolódó tevékenységnapló vizsgálata. Megjegyezték azt is, hogy a csatolmányok tartalmazhatnak olyan futtatható állományokat, amelyek egyéb dokumentumnak vannak álcázva.

Ha lehetséges, ajánlott továbbá a több faktoros bejelentkezés engedélyezése a levelezőrendszerben, valamint hosszú és összetett jelszavak használata, amelyek tartalmaznak kis- és nagybetűt, számot, speciális karaktert – írták, hozzátéve: ezeket a jelszavakat is ajánlott időközönként lecserélni.

Javasolt továbbá rendszeres offline biztonsági mentés készítése – fejtette ki a kibervédelmi intézet.

(MTI)

járványhelyzet

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük