Budapesti hétköznapok
Közel másfél év téboly – a 3-as metró felújítása
Ma kezdődik a 3-as metró rekonstrukciójának utolsó üteme a belvárosi szakaszon, ezért mától a metró nem jár a Lehel tér és a Nagyvárad tér között, helyette pótlóbuszokkal lehet közlekedni.
3-as metró kilőve?
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) korábbi tájékoztatása szerint mától a 3-as metró Kőbánya-Kispest felől a Nagyvárad térig, Újpest-központ felől pedig a Lehel térig közlekedik. A Lehel tér és a Nagyvárad tér között a metró helyett sűrű követésű pótlóbuszokkal vagy a lezárt metrószakaszt elkerülő felszíni járatokkal lehet utazni.
A BKK felhívta a figyelmet arra, hogy a pótlóbuszok előnyben részesítése miatt autóval is nehezebb lesz a belvárosban haladni, ezért az eddiginél hosszabb utazási időre kell számítani.
A bkk.hu/m3felujitas oldalon lakótérségekre és városrészekre bontott interaktív térképen ismerhetik meg az utazók az ajánlott útvonalat.
A 3-as metró középső szakaszának felújítása a tervek szerint másfél évig tart.
Úgy néz ki, hogy alig másfél év múlva végre pont kerül még a Tarlós érában megindult felújítás végére, ami eddig sem szűkölködött olykor embertelen részletekben. Emlékezzünk csak, hogy reagált a főváros előző főpolgármestere, amikor szóba került az akadálymentesítés szükségessége.
Nem logikus minden állomásra felvonót építeni, hiszen egyetlen liftnél sokkal több embert szállíthat egy alacsonypadlós autóbusz.
Tarlós logikájával ez azt jelenti, hogy a felszín és a mélyben elhelyezkedő metróállomások között liftek helyett alacsonypadlós buszok közlekednének majd, ami mondjuk világszám lenne.
Ha azonban Tarlós arra gondolt, hogy a metró vonalán majd buszok járnak, akkor amit mond, az irreleváns. A főpolgármesternek is tudnia kell, hogy a népszavazási kérdés nem arra vonatkozik, hogy a 3-as metró vonalán valahogy, például busszal akadálymentesen el lehessen jutni A-ból B-be, hanem konkrétan a metró akadálymentesítéséről, ez tehát zsákutca.
Tarlós szerint a buszok mellett szól az is, hogy ha sokan érintettek, akkor a liftek előtt sorok alakulnak majd ki és
kinek érné meg egy órát sorban állni a liftnél ahelyett, hogy felszáll az alacsonypadlós buszra? (BKV figyelő)
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Kéri László: azt hiszik, ha ‘kinyírják’ Magyar Pétert, megoldódik a probléma
- ‘Az a gyerek, aki akkor született, amikor Orbán legutóbb mert Magyarországon valódi kérdésekre válaszolni, már középiskolás’
- Akárki akármit mond, gyönyörű tavaszi időjárással telik a húsvét!
- Péterfy-Novák Éva: évekig magam hibáztattam, amiért nem ütöttem, haraptam azonnal
- Ha Szijjártó ‘önként és dalolva’ bevállalta az aksigyárakba feccölt forintjaink nagyságát, akkor mennyi lehet igaziból?
- Orbán Viktor: ‘elcsendesedünk…’
- A peresztegi dögtemetőbe kerülnek a kényszervágott állatok – A polgármestert senki nem értesítette
- Orbán Viktor: támadhatatlan vagyok. Nem foglalkozom üzleti ügyekkel, annyi pénzem van, amennyi, úgy élek, ahogy…
- Horoszkóp a ‘nyúlon innen, alatt és túl’ – Ez vár rád a -nagyon- hosszú húsvéti hétvégén
- Mit érdemel az a Bohár, aki ‘sejtet’ és ezzel ‘mérgez’?