Sport
Fazekas Mária állt a legközelebb a győzelemhez
A Budaörs 3-0-ra kikapott a jóval esélyesebb francia Metztől a női asztalitenisz Bajnokok Ligája linzi buboréktornájának csütörtöki első fordulójában.
A magyar csapat játékosai közül Fazekas Mária állt a legközelebb a győzelemhez, 2-1-re vezetett a román Adina Diaconu ellen, végül azonban döntő szettben alulmaradt. Új szabály, hogy ha ötödik játszmára kerül sor, az csak hat nyert pontig tart, 5:5 után „hirtelen halál” következik, egy pont dönt.
A tizedik kiemelt SH-ITB Budaörsi SC két Európa-bajnok játékosa, Póta Georgina és Lovas Petra nélkül utazott el az eseményre, a csapatot Fazekas mellett Surján Szabina és Dari Helga alkotja. A csoportriválisok közül a házigazda osztrák Linz a második, a Metz a negyedik, a spanyol Girbau-Vic pedig a nyolcadik az erősorrendben.
A csoportmeccseket szombatig bonyolítják le, a három csoport győztese egyből az elődöntőbe kerül
Vasárnap következik a rájátszás-kör a három csoportmásodik részvételével, ennek győztese csatlakozik a három további elődöntőshöz. A legjobb négy két párharcát hétfőn bonyolítják le, majd kedden következik a finálé.
Az európai szövetség a koronavírus-járvány miatt változtatott az eredeti lebonyolításon, és egy helyszínen, néhány nap alatt rendezi meg az első számú európai kupasorozatot.
Női asztalitenisz Bajnokok Ligája
B csoport, 1. forduló:
Metz TT (francia) – SH-ITB Budaörsi SC 3-0
Daniela Dodean Monteiro-Surján Szabina 3-1 (3, -7, 7, 5)
Adina Diaconu-Fazekas Mária 3-2 (-6, 9, -12, 6, 3)
Wu Jiaduo-Dari Helga 3-0 (4, 5, 8)
(MTI)
Szerző
Friss
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
- Miniszterelnök úr, hol olvasta, hogy létezik “magyar faj”? – Juszt László 24. heti kérdéssora
- A bombázó ami egymaga eldöntheti Izrael javára az iráni háborút – B-2 Spirit, ami nem jön, hanem egyszer csak ott van
- „…Anyu, a Kollár Kinga már megint bekakilt a nadrágomba…” – karikírozta egy hozzászóló Lázár János legújabb kiakadását