Zöldtérítő: riadó szombatonként —Lapzsemle

A Heti lapzsemlében ezúttal a kitűnő hétvégi Népszavákból válogatok. Az utolsó független napilapban minden szombaton címoldalas téma, vezető hír a Zöldtérítő cikke. A rovat célja a környezetünket fenyegető próbálkozások ellenőrzése, az újabb és újabb káros kísérletek bemutatása.

A Zöldtérítő rovat gazdája Hargitai Miklós újságíró.

A figyelmes olvasó a hajdani Népszabadság kiváló tudományos rovatából emlékezhet korábbi munkásságára. Néhány éve ő a MÚOSZ elnöke, és jelenlegi lapja, a Népszava főszerkesztő-helyettese.
Környezetvédelmi ügyekben pedig témája bőven akad. A legutóbbi hetek terméséből szemlézek.

Balatoni fenyegetések

„Ha a feltöltési hullám megindul, újabb berkek tűnhetnek el a parti zónából” — írta Hargitai Miklós  „Balaton: több víz, kevesebb demokrácia”  című cikkében. — „A berkek azok a nádas területek, amelyeknek kulcsszerepük van az egyedülálló ökológiai rendszer fenntartásában, a Balatonba folyó vizek megtisztításában és a tó tisztán tartásában – minél kevesebb marad belőlük, annál gyakrabban várható a Balaton egészségének látványos elromlása. (Mint ahogy az utóbbi évek algavirágzásai is összefügghetnek a feltöltések-beépítések meglódulásával.) Ráadásul a magasabb vízszint a tó nádasainak egy részét is megfojthatja.
(…)
csupán a környezeti hatástanulmány (ezúttal az online térbe terelt) kötelező közmeghallgatása előtt tették közzé magát a 700 oldalas dokumentumot, de magát a közmeghallgatás tényét is csak alig több mint egy héttel előtte hozták nyilvánosságra, tartva tőle, hogy a lakosság nem fogja egyöntetű lelkesedéssel fogadni a talajszint 2-től akár 50 centiméterig terjedő mértékű megemelését, és mindazt, ami vele jár.
(…)
A beavatkozásról 2019 márciusában kezdtek el szállingózni az első hírek – akkortól tudható például, hogy a vízszintemeléshez korszerűsíteni kell a Sió-csatornát. A munkát a Strabag-Colas páros nyerte el 12,3 milliárd forintért, de néhány hónappal később a Magyar Közlönyben ugyanez már 19 milliárd forinttal szerepelt. Az első becslések arról szóltak, hogy az önkormányzatoknak további mintegy 75 milliárdot kell a partmagasításra költeniük; feltételezhető, hogy ez az összeg is hasonló mértékben emelkedik majd.
(…)
A valódi motiváció helyi forrásaink szerint inkább a hajózás, pontosabban a vitorlázás, illetve a legalitás határát már most is túllépő motoros kishajók tulajdonosainak érdeke illetve nyomása: az elmúlt években látványosan gyarapodott a jelentős anyagi és presztízsértékű, a Balaton helyett inkább a tengerre való járművek aránya, amelyek számára nem csak a kikötőhelyek száma jelent szűk keresztmetszetet, hanem az alacsony nyári vízmélység is.”

Katasztrofális ötletelés a Dunánál

„A Dunára vágyik a kormány: hajózócsatornát vágnának a folyóba”  – vetett fel újabb súlyos témát Hargitai Miklós:
„Brüsszel” – ezúttal nem az általános közellenség, hanem az Orbán-kormány számára is kedves multinacionális gazdasági csoportok és a kimeríthetetlen pénzeszsák szinonimájaként – tíz évnyi szünet után ismét fölmelegítette az ötletet, hogy a nagyobb hajók számára is járhatóvá kellene tenni a Dunát. A hatalmas folyamkotrási munkálatokkal, és ehhez mért uniós finanszírozással járó, de a magyar szakaszon (elsősorban tranzitforgalomról lévén szó) érdemi gazdaságélénkítés helyett inkább csak drasztikus környezeti károkat ígérő projekthez az Orbán-kormány csendesen, de annál lelkesebben csatlakozott. Annak ellenére, hogy a terv szöges ellentéte a ma is érvényben lévő, néhány éve Orbánék által elfogadott Nemzeti Hajózási Stratégiában foglaltaknak, amelyek szerint nem a meder átalakításával, hanem új típusú, kis merülésű hajókkal kell növelni a folyó hajózhatóságát. (…)
A Duna medre ugyanis kotrás nélkül is folyamatosan mélyül – emiatt volt törvénybe iktatva korábban, hogy a mederszabályozás okból egy ponton kitermelt anyagot a meder egy szakaszán vissza kell tölteni. A medermélyülés oka a bősi és a fentebbi szakaszokon épült vízlépcsők sora, amelyeken nem tud keresztüljutni a folyó által szállított hordalék, miközben a víz a vízlépcsők alatti részeken folyamatosan erodálja a medret. A következmény pedig az, hogy a természetes és a mesterséges mellékágakba egyre nehezebben jut be a folyó vize, ami nem csak a Szigetköz és most már a gemenci ártér védett ágrendszerének jelent súlyos problémát, hanem a Paksi Atomerőműnek is. Nyaranta a hűtővízcsatornába – amelynek a jelenlegi mellett a tervezett két új paksi reaktorblokk hűtéséről is gondoskodni kellene – csak dízelszivattyúkkal lehet bejuttatni a leapadt Duna vizét; volt rá példa, hogy az ország más részeiről kellett lóhalálában, pótlólag mezőgazdasági szivattyúkat szerezni, különben le kellett volna állítani az erőművet az elégtelen hűtés miatt.
(…)
Természetvédelmi szempontból természetesen nem csak a mellékágak kiszáradása számít kockázatnak. A magyarországi Duna és az ártér nagy része Natura 2000 besorolású védett terület, amelynek legértékesebb hányada a parti zóna. Ezt a beavatkozás célterületén, összesen mintegy 52 kilométernyi szakaszon a kotrás nagymértékben megbolygatná, az élőhelyek egy részét el is pusztítaná, és a parti szűrésű kutakat is veszélyeztethetné, ahogyan az a zöld vonatkozásban meglehetősen szemérmesen fogalmazó tervekből (amelyeket, minden hírverést mellőzve, március 3-ig bocsátottak „társadalmi véleményezésre”) kiderül.
(…)
Az óriásberuházásnak – akkor még ímmel-ámmal, inkább csak az EU nyomásának engedve 2011-ben is nekifogott a kormány, de a WWF nemzetközi természetvédő szervezet közbeavatkozása nyomán átmenetileg letett róla. A WWF egész Európában kampányt hirdetett a projekt ellen, azzal a jelszóval, hogy a hajózás jó, de a hajókat kell a folyóhoz igazítani, és nem fordítva.”

Célkeresztben a Greenpeace

Ausztriai botrányt tálalt a Zöldtérítő rovat „Civil környezetvédők a célkeresztben”  címmel:
„A dossier.at portál által megfogalmazott gyanú szerint az OMV egy korábbi brit MI6-ügynök által alapított magánnyomozó céget, a civil szervezetek megfigyelésére szakosodott Welundot bízta meg azzal, hogy gyűjtsenek információkat olyan osztrák klímaaktivistákról a Greenpeace, illetve a Greta Thunberg mozgalmához kapcsolódó Fridays for Future kötelékéből, akik „egzisztenciális veszélyt jelentenek az olaj-és gázszektorra nézve”.
(…)
Az osztrák Greenpeace olyan kiszivárgott belső e-mailekre alapozza állításait, amelyek szerint az OMV ténylegesen igénybe vette a Welund szolgáltatásait. A dossier.at által idézett levélben például arról kérdeznek bizonyos OMV-alkalmazottakat, szeretnének-e rajta lenni azon a levelezőlistán, amelyben a Welund az aktivisták megfigyelésének eredményeiről számol be naponta.
(…)
A megfigyelési üggyel kapcsolatban az OMV bécsi központja a Népszavának azt írta:
„Az OMV teljes mértékben támogatja és tiszteletben tartja a békés tiltakozáshoz való jogot, ami mellett többször is határozottan kiállt nyilvános nyilatkozataiban. Ez a jövőben is egyértelműen így lesz. Semmiféle érdekünk nem fűződik ahhoz, hogy civil szervezetek vagy magánszemélyek után „kémkedjünk”.

És a legnagyobb falat: Paks2

Hargitai Miklós a Zöldtérítőben kitartóan és alaposan követi mindazt, ami a paksi óriásberuházásról, a sokasodó zűrökről nagy nehezen kiderül. Ha csak a legutóbbi hetek cikkeit felidézzük, láthatjuk, hogy az összkép igazán aggasztó.

Baljós árnyak

A litván határ közelében épült belarusz atomerőmű gondjairól, és a Paks2-re tervezett új blokkhoz hasonló további atomerőművekről szól Hargitai Miklós összefoglalója:
„Az Osztrovec Atomerőmű beüzemelésének azonnali felfüggesztését és a kereskedelmi működés márciusra tervezett megkezdésének elhalasztását sürgető határozatot fogadott el csütörtökön az Európai Parlament. Az uniós képviselők elsöprő többsége (642 szavazattal, 29 ellenszavazat és 21 tartózkodás mellett) arra voksolt, hogy a novemberi bekapcsolása óta sorozatos meghibásodásokkal és vészleállásokkal küzdő erőművet addig nem szabad működtetni, amíg nem tesz eleget a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ajánlásainak, és nem hajtják végre benne kielégítő eredménnyel a biztonság szavatolását szolgáló, az EU területén működő erőművekben kötelező stressztesztet. Az EP-állásfoglalás megszületését leginkább Litvánia szorgalmazta (a litván főváros és a belorusz atomerőmű távolsága alig 50 kilométer), de gyakorlatilag az összes tagállam támogatta. Meglepő ugyanakkor, hogy a szavazást megelőző vitában nem szólalt meg magyar képviselő, miközben az eset minket is érint: ugyanilyen VVER1200-as reaktorokat tervez az orosz Roszatom felépíteni Pakson.
(…)
2016 őszén a Bellona nemzetközi környezetvédő szervezet számolt be róla elsőként, hogy a beemelési művelet közben 2-4 méter magasról leejtették a létesítmény egyik legfontosabb és legnagyobb értékű berendezését, a reaktortartályt, amely az esés következtében megsérült. Az érintett reaktortartályt a belorusz kormánynak az esetet követő tiltakozása nyomán végül nem építették be az erőműbe, arról ugyanakkor – magyar ellenzéki képviselők ismételt rákérdezése ellenére – nem született egyértelmű cáfolat, hogy a Roszatom tervezi-e máshol, például Pakson felhasználni. (Az orosz kivitelező álláspontja eleve az volt, hogy a reaktortartálynak nem esett komoly baja.)
(…)
Maga a bekapcsolás is éveket késett az eredeti tervekhez képest, de ez ugyanúgy általános a VVER1200-as blokkok esetében, mint a beüzemelést követő meghibásodások sora. Az orosz Novovoronyezs II-t, a világ első atomerőművét – amely a szóban forgó reaktortípusát használja – szinte azonnal le kellett kapcsolni a beüzemelés után generátorhiba miatt, majd nem sokkal később, rövidzárlat következtében. A reaktort 2014-ben tervezték átadni, végül 2016-ban indult el a bekapcsolási folyamat, és 2017-ben kezdődött el a kereskedelmi üzem. A Leningrád melletti, szintén VVER1200-as Leningrád II építéséről egy ott dolgozó mérnök szivárogtatott ki aggasztó információkat (a minőségbiztosítás kikerülése, törött, hibás, illetve a szabványoktól eltérő alkatrészek beépítése, az anyagminőséget igazoló dokumentumokat meghamisítása), de itt is megvolt a több éves csúszás, illetve a szokásosnak tekinthető generátorhiba is. A beüzemelés tavaly októberben kezdődött el, a kereskedelmi üzem startját pedig most 2021 áprilisára tervezik – ha a technika ismét közbe nem szól.
(…)
Hogy az említett erőműtípussal papíron sincs minden rendben, azt a szintén Paks2 testvérprojektjeként emlegetett finnországi Roszatom-beruházás példája jelzi, ahol az eredetileg 2020-ra prognosztizált időpont helyett most 2028-as (tervezett) startnál tartanak, a nukleáris hatóság pedig sokadszorra dobja vissza az európai nukleáris biztonsági előírásokhoz nem illeszkedő orosz engedélyezési terveket. Hasonló gondok Magyarországon is mutatkoznak, de ezekről az Országos Atomenergia Hivatal sokkal szemérmesebben nyilatkozik, mint a hasonló rendeltetésű finnországi szervezet; eddig mindössze annyi burkolt kritikát engedett meg magának, hogy a Roszatom által tavaly benyújtott dokumentáció egyenetlen színvonalú.”

Nincs válasz az atomhulladékról, a hűtésről, földrengésbiztonságról, szakemberhiányról, garanciáról

„Paks2: súlyos kérdések válaszok nélkül” címmel vette sorra Hargitai Miklós a legutóbbi közmeghallgatás előtt a kínos kérdéseket.
„A jelek azonban arra utalnak, hogy az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) kipipálandó feladatnak, és nem egyeztetési fórumnak tekinti az alkalmat. Mióta elindult az engedélyezési folyamat, alapvető kérdésekre nincs válasz Paks 2-vel kapcsolatban, és a kormány láthatóan nem is szeretne változtatni ezen. A legfrissebb példa: épp a héten írtuk meg, hogy ötletük sincs, hova kívánják elhelyezni az évtizedek óta a jelenlegi erőmű területén halmozódó fűtőelemeket, illetve a leállítás után a nagy aktivitású sugárzó hulladék mennyiségét megtöbbszöröző leszerelt reaktorelemeket. Vagyis úgy fognának bele egy új atomerőmű építésébe, hogy a legveszélyesebb nukleáris hulladék sorsa megoldatlan.
(…)
A meglévő négy paksi reaktorblokk kiégett fűtőelemeit Oroszország a 90-es évek második fele óta nem veszi át, azóta az elhasznált fűtőelem-kazettákat az atomerőmű területén tárolják. A nagy aktivitású hulladék mennyiségét meg fogja többszörözni, ha az erőművet a következő évtizedben lebontják. A kormány egyelőre a majdani véglegesnek mondott hulladéktároló helyének keresésénél tart. Egy parlamenti kérdésre adott válasz szerint „elkezdődött” a helyszín megtalálásának több évtizedig tartó folyamata – a válaszoló államtitkár csupán azt nem tette hozzá, hogy nem most kezdődött el, hanem még a 90-es években, és érdemben azóta sem haladt előre.
(…)
Kaposvártól körülbelül az Érmellékig húzódik egy geológiai törésöv, amely Szolnok alatt metszi a Tiszát, és éppen Paksnál a Dunát. Ahogyan az Átlátszó föltárta, az aktív sávon belül sok kisebb törésvonal van, közülük az egyiket a paksi bővítést megelőző földtani kutatás során pont azon a helyen találták meg, ahova az új reaktorokat akarják építeni. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) biztonsági ajánlásai, és az ennek alapján született magyar kormányrendelet szerint egy ilyen törésvonal megléte a leendő atomerőművi telephely 10 kilométeres körzetében bárhol kizáró ok lenne, ennek ellenére a bővítés megkapta a telephelyengedélyt.
(…)
a jelenlegi négy és a két új reaktor együttes üzeme esetén papíron is lehetetlen lesz megoldani, hogy a befolyó meleg víz miatt a Duna ne melegedjen nyáron az élővilág számára túlélési küszöböt jelentő 28 fok fölé. Ha pedig emiatt a reaktorokat leszabályozzák, akkor a 95 százalékos rendelkezésre állás, és vele a beruházás megtérülése váli lehetetlenné.
(…)
az állami bürokráciacsökkentés jelszavával az engedélyezést bonyolító OAH létszámát is csökkentették, és azóta sem engedélyezték a távozó munkaerő pótlását, annak ellenére, hogy a létesítési engedélyezés az egész OAH történetének legbonyolultabb projektje. Már maga a hivatal is jelezte, hogy a létszámhiány miatt csúszhat az engedély kiadása. … az OAH-nak úgy kellene megvizsgálnia egy minden bizonnyal nem problémamentes, több százezer oldalnyi tervdokumentációt, hogy kevesebben vannak a szükségesnél, a kormány politikai nyomást helyez rájuk az engedély kiadása érdekében, és az egész folyamat legkomolyabb dilemmáit a két korábbi engedélynél „átugrották”, vagyis azokkal is most kellene érdemben foglalkoznia a hatóságnak.
(…)
Paks egy olyan felelősségbiztosítással működik, amely legfeljebb egy kisebb budapesti irodaház épületkáraira nyújtana fedezetet (aligha véletlen, hogy a kormány nem hajlandó elárulni, mennyibe került a 2003-as paksi reaktorbaleset, és mennyit fizettek belőle a magyar adófizetők). Az pedig nyilvános adat, hogy Paks2-re a Roszatom 3 év garanciát vállalna, ami sem az eddigi orosz és belorusz prototípus-projektek tapasztalatai, sem a fukusimai kármentesítés időhorizontja alapján nem tűnik megnyugtatónak.”

A telephelyengedélyt nem lett volna szabad kiadni

„Paks2: elmismásolt földrengésbiztonság”:
„A terület alatt egy olyan geológiai törésvonal húzódik, amely a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) ajánlása és a hazai jogszabályok alapján egyaránt kizárná, hogy oda atomerőművet építhessenek. Egy nemrég a Magyar Geofizika című szaklapban megjelent tanulmány – amelyből az Átlátszó közölt összefoglalót –  azt állítja, hogy a kérdéses zónát az előkészítés időszakában nem vizsgálták meg megfelelően: anélkül adták ki a telephelyengedélyt, hogy egyértelműen tisztázták volna, kiér-e az említett törés a felszínig – miközben egy korábbi kutatás szerint a fölső rétegekben bizonyítottan van nyoma elmozdulásnak.
(…)
Dr. Magyari Árpád geológus 2016-os keltezésű, „Késő-pleisztocén üledékföldtani, neotektonikai és paleoszeizmológiai megfigyelések Paks tágabb környezetében” című tanulmányában szó szerint az áll: “Paks település tágabb környezetében terepi vizsgálatokkal igazolható bizonyíték van olyan méretű földmozgásra, amely kimutatható tektonikus szerkezeteket hozott létre a földfelszín közeli, részletesen vizsgált rétegekben az elmúlt 10 000 évben. Az eddigi megfigyelések alapján a területtől É-ÉNy-ra található törészóna a felszín közelében is létrehozott nyírásos elmozdulásokat, így jövőbeli aktivizálódás esetén képes lehet a felszínt vagy az ahhoz közeli tartományt (újra) elvetni.” Ez pedig azt jelenti, hogy a hatályos jog alapján a telephelyengedélyt nem lett volna szabad kiadni – kérdés, mit reagál minderre a beadott kérdések alapján a nukleáris biztonságot szavatolni hivatott hatóság, az OAH.”

Marnitz kolléga kitűnő partner

Paks2 ügyeiben is nagy segítséget nyújt Hargitai Miklósnak a Népszava energiapolitikai szakújságírója, a kitűnő Marnitz István.
A legutóbbi aggasztó fejleményről például ő írta az április 30-i, alapos elemzést (Váratlanul mondott le az atomhatóság vezetője):
„Az OAH asztalán épp most tornyosul történetének legnagyobb, előzmény nélküli feladata, mégpedig a Paks 2-es nukleáris blokképítési terv létesítési engedélykérelme.
(…)
Fichtinger Gyula mindazonáltal nyíltan szinte soha nem helyezkedett szembe a kormányakarattal. Talán az egy kivitel, amikor öt éve nyilvánosan kikelt a hatóság alapvető jogainak megnyirbálását célzó, később Brüsszel által el is gáncsolt kormányelképzelésekkel szemben. Ugyanakkor a nukleáris biztonságot veszélyeztető egyéb kormánytörekvéseket, ha nem is bátorította, de nem is akadályozta. Hullán Szabolcsot pedig azonnal megvédte, amikor kiderült, hogy most helyébe lépő helyettese összeférhetetlenség-gyanús módon részt vállalt egy Paks 2-es megalapozó tanulmányban.
(…)
Azokat a feltételezéseket viszont, hogy a távozás hátterében a Paks 2-es beruházás mögötti orosz adósság friss átütemezése, a hatóság egyes munkatársainak – orvosi műszerek engedélyezéséhez kapcsolódó – korrupciós pere, vagy épp Hullán Szabolcs korábbi ügye állna, határozottan cáfolták. Az 55 éves Hullán Szabolcs a műszaki egyetemen végzett gépész-, illetve reaktortechnikai szakmérnökként és 1992 óta dolgozik az OAH-nál.”