Banánköztársaság
Napló Hungarikum 22 – Már megint a járvány és az ellenzék – Utazás Moszkvába – EU bíróság
Már megint a járvány és az ellenzék – Utazás Moszkvába – EU bíróság: Majd lesz kapsz nektek! Frissítő söritalra és elmeélesítő csevejre gyűlt össze szombaton a Törvény Keretei Között Mérsékelten Haladók Pártjának tagsága. Ideje volt, mert olyan dolgok történtek a közelmúltban, amelyek helyet követeltek maguknak a naplóban.
Majd lesz kapsz nektek! Frissítő söritalra és elmeélesítő csevejre gyűlt össze szombaton a Törvény Keretei Között Mérsékelten Haladók Pártjának tagsága. Ideje volt, mert olyan dolgok történtek a közelmúltban, amelyek helyet követeltek maguknak a naplóban.
Elhegedüli az Európai Bíróság nótáját
A nemzet főorvosa, vezető közgazdásza, és világpolitikai szakértője (főállásban miniszterelnök) privát nemzeti közrádiójában az idegesen keményen kérdező riporter és az érdeklődő hallgatóság számára ismét értelmezte a világ dolgait. Ráadásul – mint aki valami fontosat még elfelejtett – még aznap közreadta Szamizdat 16 jelzetű írását, amelyben elhegedüli az Európai Bíróság nótáját. A tagság – mintegy hangolandó a várható megpróbáltatásokra – kikérte az első kört, s kortyolgatás közben az igazán fontos dolgokról csevegett, úgy mint a családról, az unokák első félévi bizonyítványáról, és arról, hogy futja-e a megemelt nyugdíjból és a 13. haviból jó kis disznócombra és csirkefarhátra. Ámde a békés hangulatot megzavarta a hátsó asztalok egyikénél ücsörgő örök renitens, aki azt javasolta, hogy kezdjük már, mert programja lenne, egyúttal azt javasolta, hogy Orbán magánközügyei mellett szenteljünk némi figyelmet a közrádió sok-sok együttérzésre méltó riporterének is, aki alig győzi furfangos kérdéseivel sarokba szorítani a miniszterelnököt. (Ez így igaz, Orbánnak az interjú alatt egyszer el is akadt a szava. Hogy miért, azt persze nem tudni.) A tagság a javaslatot jóvá hagyta, így a napirendbe és a naplóba is bekerült, hogy mi mindenről faggatta Nagy Katalin Orbán Viktort, és pártelnöki tisztemben előadóként megkaptam a szót.
1./ Ugyan miért nyavalyog az ellenzék?
(NK) A múlt heti oltási akcióban… 140 ezer oltást adtak be. … Miért támadja időről időre, újra és újra az ellenzék a járványkezelést? Például a jelöltjük legutóbb rablógyilkosságnak nevezte a magyarországi járványkezelést. Nagyjából így szólt az első, magvas kérdés, és a miniszterelnök úr legott válaszolt is, mondván: végső soron ez az ellenzék dolga, csak most túl messzire mentek, mert nem a kormányt bírálják, hanem az orvosokat, ápolókat sértik meg, akik erőiket megfeszítve dolgoznak. A baloldal ezzel pártérdekek mentén az egész nemzet érdekei ellen cselekszik, holott a járvány elleni védekezésben éppen hogy együttműködésre lenne szükség, tehát a pandémiát ki kellene vonni a választási csatákból! – így a válasz.
Némi hiány a tájékoztatásban
Bölcs szavak. De sem a kérdésbe, sem a válaszba nem, fért bele arról tájékoztatás, hogy mi a fenének kellett 300 milliárdért vagy 12000-14000 kétes minőségű, túl drága, kínai lélegeztetőgépet venni, s aztán raktárban őrizgetni; arról sem volt szó, hogy miért kellett az iszonyatosan drága kínai vakcinát idős embereknek beadatni, akiknek egy-két hónappal az oltás után már alig maradt védettsége, ha maradt. Kik nyertek ezen irdatlan pénzeket? És miért olyan fenemód drágák a tesztek? És egyáltalán miért nem ingyenesek? És ki volt az az agyalágyult döntéshozó, aki engedte, hogy ötmilliárd forint értékű PCR teszt tönkre menjen valami raktárban, s már meg kellett őket semmisíteni, mert lejárt a szavatosságuk. A miniszterelnök úr szerint ki nyert és ki vesztett ezen? – ha a tesztek egyáltalán léteztek és nem csak fizettünk értük valakinek?! Miért olyan szörnyűségesen magas a halandóság Magyarországon a legutóbbi két évben? Meghalt a járványban több mint 41 ezer honfitársunk, s ezzel lakosságarányosan a világ élvonalában vagyunk. Úgy mellesleg pedig például az ellenzéki önkormányzatok felajánlották, hogy oltópontokat létesítenek, de a kormány (vagy az Operatív törzs? Vagy személyesen a főorvos úr?) nem adott erre engedélyt, s nem adott hozzá vakcinát sem. (Amúgy mellesleg mi a jó nyavalyát művel az a tucatnyi operatív testület, amelyek felállításáról értesültünk a járvány kezdetén, de azóta sem tudunk róluk semmit, remélhetően a tiszteletdíjukat azért felveszik!) És a miniszterelnök azt szeretné, ha a pocsék járványkezelés ne lenne kampánytéma? Na „fuss-hess!” (Mark Twain)
Hagyjuk a jó a fenébe!
A tagság egy darabig csendben tűrte a verbális erőszakot, még a kíváncsi pultos sem fűzött pikírt megjegyzést a hallottakhoz. Ám ebben a pillanatban ismét megszólalt a hátsó asztalnál a borízű (sörrel leöblített) akadékoskodó hang, és azt mondta: tisztelt tagtársak hagyjuk a jó fenébe most a miniszterelnök úr rádiószózatát, mert látható, hogy miközben a kegyetlen tények súlyos ítéletet mondanak a kormány járvány elleni védekezéséről és gazdaságiválság-kezeléséről, a kór terjedése, és a fényességes padisah csirkefarhát akciója mutatja, hogy szarban vagyunk. És minthogy minden cselekvésünket ő irányítja, nemkülönben minden dolgoknak ő szab mércét, (legalábbis ezt hiszi), nem érdemes tovább Orbán úr rádiós igehirdetéséről fecsegni. Szokása szerint meg sem említette az államháztartás csődközeli helyzetét, a példátlan költségvetési hiányt, az ország termelékenységi-versenyképességi lemaradását, a pedagógusok követeléseit, a Schadl-Völner, Varga Judit-Rogán csapat viselt dolgait, a nemzetközi korrupciós jelentés Magyarországról szóló, megszégyenítő adatait, a szörnyű népesedési statisztikát és még néhány, százmilliárd forintokat érintő, apró-cseprő ügyet, például a bukta kézilabda EB-t sem. Hagyjuk tehát a fenébe nagyméltóságú Orbán Viktort házi rádiójával és kezes riporterével együtt, úgyis mondja a magáét, ezerszer hallottuk, és tudjuk, mindig igazat mond, kivéve amikor beszél, ír vagy csupán csak létezik.
Április után megtehetjük
– A TKKMHP ezt már most megteheti, és reméljük, mindannyian megtehetjük majd április 3. után – már ha az ellenzék győz, illetve ha lesz választás. – vettem vissza a szót elnöki minőségemben (Én majd akkor hiszem el, hogy lesz választás, és hogy nem lesz benne semmi aljas suskus, ha az EBESZ ellenőrei is áldásukat adták az eredményekre.) Szóval tavasszal minden lehetséges lesz. Addig azonban Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, és azt tesz, amit akar. Üsse kő a rádióját! De éppen elmegy Moszkvába és Szamizdatot publikált, szám szerint a tizenhatodikat.
2./ Kik az európai integráció jövőjének valódi urai?
Kezdjük Moszkvával! Azzal minden politika iránt érdeklődő választó-polgár tisztában van, hogy nem Magyarország a NATO és az Európai Unió legbefolyásosabb országa, de azért van annak nemzetközi jelentősége, ha Orbán Viktor látogatást tesz Moszkvában. Az ellenzék ezt éppen most nem szereti, mert Putyin (talán?) háborúra készül, de magánvéleményem az, hogy Oroszországgal ápolni kell a kapcsolatokat, bár vezetőjét és kormányzati rendszerét éppenséggel már nem muszáj szeretni. Orbán állítólag bizniszelni megy Moszkvába (habár ő soha nem foglalkozik üzleti ügyekkel), most több gázt akar, bővülő élelmiszer-ipari, turisztikai, űrkutatási együttműködést szeretne. Ezek értelmes célok lehetnek, ha nem kíséri őket a szokásos fideszes (és orosz) ködösítés és korrupció. Hogy Ukrajnáról csevegnek-e ezek a nagyon nagy emberek, ki tudja? Orbán Viktort a NATO is, az EU is figyelmeztette: tartsa észben, hogy mi forog kockán! Ámde hogy mi jár Orbán Viktor fejében, az most leginkább újra aggasztó.
Válasz az Európai Bíróságnak
Február közepére várható, hogy az Európai Bíróság határozatot hoz a lengyel-magyar beadványról. Ebben a két ország kifogást emel az Európai Parlament döntése ellen, miszerint az Európai Bizottság jogosult, sőt köteles megvonni az uniós támogatásokat a jogállamisági követelményeket megsértő tagországoktól. Márpedig Magyarország (és Lengyelország) bizonyítékok sora, szervezetek és hivatalos személyek véleménye szerint ilyen ország. Orbán Viktor pénteken megjelent Szamizdat 16. c dolgozatában megelőlegezi a (Magyarország számára kedvezőtlen) ítéletet, sőt egyszerűen megváltoztatja, átértékeli a bírósági eljárás tárgyát, és ezt írja:
„Az Európai Unió Bírósága február 16-án arról hirdet ítéletet, hogy lehet-e politikai és ideológiai feltételekhez kötni a tagállamokat megillető pénzügyi forrásokat. „
Orbán Viktor szerint tehát nem jogi kérdések, hanem politikai-ideológia nézetkülönbségek adják a vita tárgyát és az ítélet alapját.
„A bíróság elnöke szerint a luxemburgi bíráknak nem is az előttük fekvő ügyről, hanem az európai integráció jövőjéről kell határozniuk. …A február 16-ai ítéletből tehát meg fogjuk tudni, hogy a bíróság föderális Európát tart kívánatosnak. …Ez a tapasztalat viszont felvet egy alapvető kérdést. Mégis kik az európai integráció jövőjének valódi urai? Mi viszont úgy gondoljuk, hogy az európai integráció jövőjének urai a tagállamok és a tagállamok polgárai. …A tagállamoknak nem szabad elfogadniuk, hogy az Európai Bíróság a tagállamok népei és kormányai helyett politikai döntéseket hozzon. Ez nemcsak Lengyelország és Magyarország ügye, ez minden európai polgár és tagállam közös ügye. Ébresztő!”
Orbán hadüzenete
A bírósági határozat még meg sem született, de Orbán Viktor szemlátomást nem bízik a számára kedvező verdiktben. Azzal, hogy ezt az írást ilyen sürgősen közzé tette, mintegy a bírák tudomására hozta: Magyarország nem kívánja (nem fogja) elfogadni az ítéletet. Ez a Szamizdat 16. afféle sajátos orbáni hadüzenetnek is értelmezhető:
„ha ti ott Brüsszelben vagy Luxemburgban a szabályaitok keretei közé akarjátok szorítani Magyarországot (a magyar kormányt) akkor mi…”
Nos! Mi is lesz akkor? Ez már az én véleményem, és azt mondom: ha az EB teljesen elzárja a pénzcsapot, a magyar kormány bejelenti az ország kilépését az Európai Unióból. Lehet, hogy ezzel vár a választásokig, de az is lehet, hogy nem, mert ezt is megteheti, minthogy már ismeri a választás végeredményét, és tudja, hogy az ellenzéki többség ellenére ilyen-olyan eszközökkel, de hatalmon marad.
– Elnök úr! Ne jósolgasson itt ilyeneket! Ez tisztességes kocsma! – ripakodott rám a csapos, aki már jó ideje aggódva forgatta szemeit a rémtörténet hallatán.
– Igazad van barátom! – mondtam mentegetőzve a rám vetett szikrázó pillantások közepette – Mindenkinek jár egy korsó az én kontómra búcsúzóul – közöltem fennhangon a társasággal, és meg is kaptam tőlük a feloldozást. A taggyűlés pedig véget ért.
