Ami fontos…
Igazi Shakespeare-hőst hallgathatott péntek reggel a közrádió közönsége. A miniszterelnök ezúttal megszokott üres, fecsegő produkcióján túl lépve – Jago és III. Richárd erkölcsiségének elegyét adta. Várakozáson felül hitvány kampányszövegében nem volt semmi új, figyelmet leginkább az kelthetett a figyelő hallgatóban, hogy az ócskán szolgai kérdésekre adott válaszok – mondhatni – kivételesen hazugok, ízléstelenül émelyítők voltak.
Kis történelmi jövőkép – Kérdezz! Felelek. – Búcsúzik a Napló Hungarikum Tisztelt Olvasók! Ez a Napló Hungarikum sorozat utolsó bejegyzése. A vasárnapi választás mindenképpen sorsforduló lesz, akár győz az ellenzéki szövetség, akár Orbán marad a kormányrúdnál, Magyarország kormányzása minden jel szerint megváltozik, s ennek értékelésében a Törvény Keretei Között Mérsékelten Haladók Pártja már nem vesz majd részt, mert küldetését a választással befejezettnek tekinti.
Bekerültem a világpolitika sodrásába, amennyiben a Kormányzati Tájékoztatási Központ ismét szükségesnek látta, hogy fontos, hazánkat is érintő nemzetközi eseményekről e-mailben informáljon. (Amikor oltási regisztrációm alkalmával levelezési címemet elküldtem a mélyen tisztelt KTK-nak, azt ígérték, hogy csak a járvány elleni védekezéshez kötődve küldenek majd leveleket, de sebaj, én minden fontos közügyről szeretek tudni, ezért köszönöm ezt a postát is, ámbár speciel ez – adott tartalommal – alkalmasint jogellenesen küldetett szét az egészségügyi tájékoztatásra szolgáló címekre.)
Sorba rakom a gépen a betűket egymás mellé – remélve, hogy értelmes szavakká, mondatokká formálódnak, s talán lesznek akik elolvassák őket. És ha lesznek, és a szerzői szándékot megértve, esetleg megfogadva április, a kikelet második havának első vasárnapján szilárd hittel, vagy tudatos meggyőződéssel, vagy a döntést az utolsó pillanatra hagyó tétovasággal felkeresik majd a szavazó-helyiségeket, hogy voksukkal kifejezzék történelmi értékű akaratukat: kívánnak-e mélyreható változásokat országunkban, vagy maradjon tovább, ami van.
Már napok óta üresen ásítva nézett rám a napló következő lapja, és a minap, amikor rövid ellenőrzésre betértem törzskocsmánkba, a pultos is szemrehányóan kérdezősködött, mikor is lesz a Törvény Keretei Között Mérsékelten Haladók Pártjának következő taggyűlése. Elvégre a csapatnak lenne mit megbeszélni, mert a szomszédban háború dúl, nyakunkon az újabb menekültválság, közben pedig választások lesznek április első vasárnapján, arra is készülünk.
Éppen nem lévén jobb dolgom, (Jesszusom!), ha nem is őszinte érdeklődéssel, de némi szakmai kíváncsisággal követtem a minap az egyik tévé helyszíni tudósítását a nagy magyar Békemenetről. A riporter az ukrajnai háborúról faggatta a felvonulókat. Mindenki békét akart, de akadt, aki az oroszokat, és akadt olyan is, aki az ukránokat szidta mint támadó felet. Ám az már éppenséggel fejbe vert, amikor is az egyik megszólaltatott imigyen beszélt bele a kamerába: „Az oroszok győznek, és a háború után Putyin visszaadja nekünk Kárpátalját!”
A választó, aki most is, mint minden negyedik esztendőben, egyszerű (ámbár 12 éve rendszeresen kifosztott, megalázott, megtévesztett) adófizetőből kivételesen fontos személlyé emelkedik, próbálja megfejteni a jeleket, amelyek alapján a fülke magányában majd eldönti, melyik oldalnak adja a szavazatát. Hanem hát – amint József Attila írta, „Jó szóval oktasd, játszani is engedd…”