Connect with us

Kultúra

Elhunyt Kristóf Gábor, „A Rádiós”

Megosztás

Elhunyt Kristóf Gábor, a Magyar Rádió és a Calypso, valamint a Trend FM rádió egykori munkatársa, a Legszebb Hangú Rádiós díj birtokosa.

Megosztás

Elhunyt Kristóf Gábor, a Magyar Rádió és a Calypso, valamint a Trend FM rádió egykori munkatársa, a Legszebb Hangú Rádiós díj birtokosa.

A halálesetről felesége, Lukács Angéla adott hírt a Facebookon.

A 72 éves rádiósnak az utolsó éveiben súlyos betegsége volt, derült ki Lukács Angéla soraiból

„Szép, daliás fiatal férfi volt. Nem lehetett nem észrevenni. És kedves, és végtelenül megnyerő. Első látásra beleszerettem. Szerencsére az érzés kölcsönös volt. Negyvenhat boldog, gyönyörű évet éltünk együtt. Bár az utolsókat beárnyékolta a betegsége” – írta Kristóf Gábor felesége.

Kristóf Gábor 1949-ben született. A Petőfi Rádió Ötödik Sebesség című műsornál, a Magyar Rádiónál kezdődött a rádiós karrierje, ahol összesen 33 évet töltött, de szerkesztője volt a Reggeli Csúcs című műsornak is.

A Reggeli csúcsot a Petőfin 1986-ban indították el Sóskuti Mártával és Ördögh Csillával közösen. Ez annak idején, abban a médiaközegben revelatív erejű, nagy hallgatottságú műsor volt – mondja Gábor. „Az addig megszokottól eltérő hangvétellel, tegezve szólt a Reggeli csúcs a fiatal hallgatókhoz, új zenei kínálattal, rengeteg ötlettel. Nagyon népszerű műsor volt, sokszorosára nőtt a hallgatottság. Aztán – harmincvalahány évesen – úgy éreztem, hogy nem nekem kell fiataloknak szóló műsort készíteni, és amikor 1990-ben többedszer hívtak – átmentem a Kossuth rádióhoz.”(Népszabadság: Kristóf Gábor)

Kristóf Gábor a rendszerváltást követően a Krónika című hírműsor vezető szerkesztője volt. Dolgozott a legendás Calypso Rádió főszerkesztő-helyetteseként és a Trend FM-nél is mint szerkesztő-műsorvezető.

Kristóf Gábor Kazinczy-díjas volt, megkapta a Legszebben Beszélő Rádiós kitüntetést, megkapta az Állami Ifjúsági Díjat, a Kazinczy-díjat, és az Év Rádiósa díjat is.

A budapestkornyeke.hu szerint a Kristóf Gábor haláláról szóló Facebook-bejegyzés alatt sorra írnak egykori kollégái.

Rónai Egon, aki ma már az ATV műsorvezetője, azt írta:

„Egy iskola volt, felsőfok, amit képviselt! Isten veled, Gábor!”

Nej György, akivel a Krónikánál dolgoztak együtt, így fogalmazott:

„Csak mosolyogni tudott, békíteni, vitázni, és utána mindjárt vidáman poénkodni…imádott dolgozni. Igazán jó kolléga volt. Szeretetreméltó és korrekt. Gáááábor! Részvétem a családnak.”

Forrás: Media1.hu

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük