Sport
Multisport Eb: Kovács Zsófia aranyérmes, drámai finálé ugrásban
A Dunaújvárosi KSE versenyzője a csütörtöki selejtezőben 13,816 pontot kapott az ugrásaira, s ezzel első helyen került a döntőbe.
Kovács Zsófia aranyérmet szerzett vasárnap ugrásban a női torna Európa-bajnokságon, Münchenben.
A Dunaújvárosi KSE versenyzője a csütörtöki selejtezőben 13,816 pontot kapott az ugrásaira, s ezzel első helyen került a döntőbe
A finálé egy-egy francia és izraeli tornász ugrásaival kezdődött, az első esélyes, a Münchenben egyéni összetettben és csapatban is aranyérmes olasz Asia D’Amato harmadiknak ugrott. Egyből át is vette a vezetést, dacára annak, hogy a második gyakorlata után a leérkezésnél ellépett, ráadásul olyan szerencsétlenül, hogy ölben kellett levinni a pódiumról.
Utána az a brit Jessica Gadirova következett, aki tavaly második volt a kontinensviadalon és most is másodikként jutott be a szer döntőjébe. Az ugrásai azonban most kevésbé sikerültek, négy tornászt követően csak a harmadik helyre voltak elegendőek.
A szer két évvel ezelőtti Európa-bajnoka, a 22 éves Kovács Zsófia a második csoport második ugrója volt, de előtte a bolgár Valentina Georgijevát D’Amatóhoz hasonlóan hosszan ápolni kellett a matracon.
Eközben a magyar próbálta nem elveszíteni a fókuszt és melegen tartani az izmait, de nem volt könnyű dolga, mert az ápolás hosszú percekig tartott. Végül Georgijevát és D’Amatót is hordágyon vitték ki a csarnokból, előbbi nagyon súlyosan megsérült, már a helyszínen infúziót kapott és az ápolás során paravánnal takarták el a nézők elől.
A több mint negyedórás kényszerszünet után Kovács ismét ugorhatott bemelegítésként, majd élesben nagyszerűen teljesített: az első gyakorlatát 14,200 pontra, a másodikat pedig 13,666-ra értékelték, így 13,933 ponttal az élre ugrott. Ez egyben azt is jelentette, hogy már biztos érmes, mert őt már csak két riválisa követte.
Ők azonban nem tudtak elé kerülni, így Kovács Zsófia érvényesítette a papírformát, s megszerezte pályafutása harmadik Eb-aranyérmét.
Női torna, ugrás, Európa-bajnok:
Kovács Zsófia 13,933 pont
2. Asia D’Amato (Olaszország) 13,716
3. Aline Friess (Franciaország) 13,599
(MTI)
VK – SPORT
Aranyérmes a Szabó Bence, Furkó Kálmán könnyűsúlyú kettes
Szerző
Friss
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….
- Három településen nincs napok óta víz, mikor máskor, ha nem kánikulában
- Garantáljuk, hogy ha végig olvassa a parlament körül guruló milliárdok és milliárdosok nevei közötti tallózást, alaposan felizgatja magát