Connect with us

Sport

Aranyérmes a Szabó Bence, Furkó Kálmán könnyűsúlyú kettes

Megosztás

A Szabó Bence, Furkó Kálmán egység aranyérmet szerzett könnyűsúlyú kettesben a müncheni multisport Európa-bajnokság evezős versenyén.

könnyűsúlyú kettes
Megosztás

A Szabó Bence, Furkó Kálmán egység címét megvédve aranyérmet szerzett vasárnap könnyűsúlyú kettesben a müncheni multisport Európa-bajnokság evezős versenyén.

Az egység pénteken megnyerte a pályabeosztó előfutamot, majd a fináléban ismét gyorsabbnak bizonyult a török és a szlovén riválisnál, utcahosszal nyerte a futamot

Ez Magyarország első érme a kilenc sportág versenyeit magában foglaló multisport Eb-n, amely csütörtökön kezdődött és jövő vasárnapig tart.

„Egyértelműen csak egy eredmény volt számunkra elfogadható, az aranyérem, ezt sikerült is teljesítenünk” – mondta az MTI-nek az egység egyik tagja, a tavaly elhunyt karatemester, Furkó Kálmán unokája.

„Tudtuk, hogy a szlovénok gyorsak lesznek az elején, de mi általában a pálya második felében szoktuk biztosítani a helyünket, tehát nem estünk kétségbe. Ezer után emeltünk és ki tudtunk alakítani egy magabiztos előnyt, amit aztán sikerült tartani a végéig.”

Versenyzőtársa hozzátette: sajnálják, hogy mivel a szám kikerült az ötkarikás programból, kevesen indulnak benne, de ők megpróbálják életben tartani.

A sportági versenyek zárónapján további három magyar hajó szállt vízre, egyformán a B döntőben: összesítésben a Galambos Péter, Tamás Bence könnyűsúlyú kétpár a kilencedik, az egypárban érdekelt Pétervári-Molnár Bendegúz 10., a Bácskai Máté, Szabó Márton kétpár pedig a 11. helyet szerezte meg. Pétervári-Molnár kissé elmaradt a várakozásoktól, a másik két egység azonban teljesítette a célkitűzést.

könnyűsúlyú kettes
Az aranyérmes Szabó Bence (j) és Furkó Kálmán az evezés könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes döntőjének eredményhirdetésén a müncheni multisport Európa-bajnokságon. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Férfi könnyűsúlyú kettes, Európa-bajnok: 

Szabó Bence, Furkó Kálmán 7:17.04 perc
2. Enes Yenipazarli, Bayram Sonmez (Törökország) 7:25.55
3. Jaka Malesic, Nik Azbe Magajna (Szlovénia) 7:32.99

(MTI)

Friss híreink

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Multisport Eb: Kovács Zsófia aranyérmes, drámai finálé ugrásban | Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük