Bulvár
Mi lesz veled Mészáros-féle 2Rule? Beerősített a nemzeti Dorko….

Eddig aki „nemzeti” volt és a sporttal kapcsolatos, az a 2018-ban debütált, Mészáros Lőrinc nevével fémjelzett 2Rule-ban edzett, játszott. Most új „üstököst” jelentett be Szöllősy György, a Nemzeti Sport főszerkesztője.

A 2Rule után, Nemzeti Dorko-őrület indul….
Bemutatták a Dorko ruházati márka és a Nemzeti Sport napilap együttműködésében elkészült Puskás szabadidőruházati kapszulakollekciót kedden Budapesten
– jelentette az MTI.
Krizsán Szabolcs, a Magyar Honvédség Sportszázadának parancsnoka a közmédiának nyilatkozva megtisztelőnek nevezte, hogy a század sportolói mutathatták be az „impozáns” kollekciót, és megemlítette, hogy
egykor Puskás Ferenc is a Sportszázad tagja volt.
Hozzátette, hogy a nagy magyar sporteredményekben jelentős szerepe van a szurkolóknak, és bízik benne, hogy
a magyar drukkerek büszkén fogják viselni a ruhákat, és buzdítani fogják a magyar sportolókat az idei Olimpián is, amelyre reményei szerint a Sportszázad tagjai közül sokan kvalifikálnak és szép eredményeket érnek majd el.
„a magyar sport sikertörténetei értek össze, szövetkeztek egymással”
Szöllősy György, a Nemzeti Sport főszerkesztője úgy fogalmazott, a kollekció létrejöttekor „a magyar sport sikertörténetei értek össze, szövetkeztek egymással”, hiszen
sikertörténet volt Puskás Ferenc karrierje, de sikertörténet a Dorko és a 121 éves Nemzeti Sport is, amely a magyar sportrajongók elsőszámú hírforrása, valamint a Sportszázad is.
A főszerkesztő elmondta azt is, hogy a kollekcióval egy új, minőségi és trendi terméket szeretnének a magyar sportrajongóknak ajánlani.
Molnár Irina, a Nemzeti Sport ügyvezetője arról beszélt, hogy a közös kollekcióban
olyan szabadidőruházati alapdarabokat szerettek volna alkotni, amelyek kifejezik, hogy a magyarok közösen, együtt szorítanak a sikerekért. Szerették volna továbbá megszólítani a fiatalokat, és azt üzenni nekik, hogy a sport az élet része és a közös szurkolás meghatározó élmény lehet
– tette hozzá.
„Nincs titok, szerettünk, akartunk és tudtunk futballozni”
A ruhakollekcióban fekete, fehér és piros színben találhatók férfi és női pulóverek, pólók, sapkák, vászontáskák és tornazsákok Puskás Ferenc fotójával, aláírásával és egy tőle származó idézettel, miszerint „Nincs titok, szerettünk, akartunk és tudtunk futballozni”.

fotó: facebook
Hogy mennyi az annyi?
Ennyi:
A Sportszázad a Magyar Honvédség rendszerében élsportolókból létrehozott alegység, amely altívan részt vesz a katonai szolgálat, a hazafias és honvédelmi nevelés népszerűsítésében. Az alegységet több évtizedes szünet után hozták ismét létre 2017-ben. Mostanra már majdnem 70 sportoló teljesít szolgálatot a században, amely lehetőséget ad az állomány tagjai számára, hogy a versenysport mellett megalapozzák a sport utáni civil életüket. A Sportszázad tagja lehet az az élsportoló, aki rendelkezik Európa-bajnoki, világbajnoki, olimpiai éremmel vagy olimpiai kvótával, és vállalja, hogy sportolói pályafutása mellett a katonasággal összefüggő feladatokban is részt vesz.

Szerző
Friss
- A beszéd a műsor után – Orbán Viktor a Múzeum kertben
- Hitte volna? – Gyurcsány Ferenc egykori minisztere is bejelentette, hogy a Tiszára szavaz
- A Szabad Sajtó Napján kizárva a nemzetközi sajtó egésze és a magyar sajtó nagy része az Orbán-szpícsről
- Fidesz-tagságba került pár ajtófélfa és konnektor? – Kilépett (?) a kormánypártból a lépviselő
- Akárcsak 1848-ban: eső, szél március 15-én
- Petőfi Sándor horoszkópja – Költő az örökkévalóságnak
- Pósán Fidesz-lépviselő! Hogy lehet ‘farizeus módon’ feltűzni a kokárdát, fejjel lefelé, vagy….?
- Lázár úr, mi a stájsz? – A MÁV visszavonta a pályaudvar-bérbeadásról szóló pályázatot
- Rusvai Miklós: bioterrorizmus is okozhatta a legújabb száj- és körömfájás járványt
- Újra felejtős a magyar kormány-vétó az EU-ban – A zsarolás fele bejött, visszaléptek