Bulvár
Majálisozni készül? – Nem áltatjuk

Nem lesz szerdán igazán majálisozni való idő, hiszen hiába süt délelőtt szikrázóan a nap, folyamatosa szeles kellemetlen idő vár ránk május elsején.

Ma még élvezhetjük a korai nyarat
Kedden folytatódik a derült, illetve napos-fátyolfelhős, nyárias időjárás. Időről-időre felélénkül a DK-i szél, míg az ország nyugati, délnyugati felének nagy részén olykor erős lökések is kísérhetik. Éjszaka is hasonló marad az időjárás. A szeles területeken erős marad a szél.
Orvosmeteorológia
Kedden is melegfronti jellege lesz a légkörnek térségünkben. Emiatt továbbra is előfordulhat fáradtság, álmosság érzet. Az évnek ezen szakaszában már erősödik az UV sugárzás, mely alapvetően elengedhetetlen szervezetünk egészséges működéséhez, de mint más esetekben is, ezzel kapcsolatban is elmondható, hogy jóból is megárt a sok. Tartósabb napon tartózkodás esetén javasolt a bőr és a szem megfelelő védelméről gondoskodni. A száraz, szeles időjárás hatására növekszik a levegő pollentartalma. A növények fejlődése nagyjából 2-3 héttel előrébb jár a szokásosnál, így mérhető mennyiségben van a kőris, platán, nyír és a fűfélék pollenje is a levegőben.
Szerdán május elsején alapvetően marad a szeles és kora nyáriasan meleg idő.
Délelőtt még derült égbolt, szikrázó napsütés lesz a jellemzőbb, majd fátyolfelhősödés szűrheti többfelé a napsugarakat. A délután folyamán, az ország délnyugati kétharmad részén erőteljesebb gomolyképződésre, felhősödésre számíthatunk, majd este, a délnyugati országrészben elszórtan záporeső, zivatar is kialakulhat. Egy szó mint száz veszélyben a majálisok.
Szerző
Friss
- A Fidesz taglétszámát még a mesterséges intelligencia sem tudta kideríteni
- Szanyi Tibor: Orbán a pácban
- Előtted a közeljövőd: őszi csodák a csillagok alatt – a horoszkóp megmutatja, kire kacsint most a szerencse és kire a szerelem!
- ‘Kapitány, kapitányom’ – Cseh Sándor, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint a kulcs…
- Közös dolgainkban közös érdekeink szerint értelmes döntést hozni!
- Csodálkozom, hogy csak a harmadik nap jelent meg egy „harcos” – kommentelték „napi menetrendszerű” Magyar-gyalázási kísérletet
- Jánosi Orbánról: elképesztő… ez a mindennapi hajlam a rosszra, a hazugságokra
- Széttépte Fidesz-pártkönyvét Beke Mihály András diplomata: „mára a hallgatás is hazugság”
- 4 csillagjegy-tulajdonság, ami sikeressé tesz – Az enyém teli találat, hát a tiéd?
- Az Orbán-Tiborcz házaspár megsétáltatta a pasast, aki a mini-Dubaj arab befektetője lett volna