Voks 2024
Orbán: a jobboldaliságban az a szépség, hogy nem túlságosan izgalmas, a baloldalon minden pofon jó helyre megy

Orbán Viktor szokásos zártkörben -pár száz kiválasztott meghívott előtt- tartott kampányrendezvényére a Telexnek sikerült bejutnia Kecskeméten. A közösségi ház kertjében a szokásos háború, migráció, gender háromszög mellett arról beszélt a miniszterelnök, hogy fel kell rázni a fideszeseket, mert maguktól nem fognak elmenni szavazni.

„Csak magunkkal foglalkozzunk…”
Miután Orbánt felsegítették a „kampányszékére” elmondta, hogy
„…a polgári nemzeti közössége Magyarországnak egy kicsit kevésbé élezett veszélyérzettel rendelkezik. Ha úgy látja, hogy a dollgok jól mennek és Ő ezt látja, azt gondolja, mindenki más is látja. De ez nem így van!”
Hol van már a „hozz még egy embert…”?
Az elsőszámú közszolga szerint most nem az a cél, hogy új delikvenseket győzködjön a „kemény mag”, csak az, hogy aki vuduzott, elmenjen választani:
„…az ellenfél is harcol, nekünk is harcolni kell, meg kell győzi a híveinket…”
Kampánycél-változás
„…ebben a kampányban nem az a cél, hogy meggyőzzünk olyanokat, akik azt sem tudják, melyik lábukra álljanak!” -nem úgy, mint a Ráhe-lány!- „… a politikailag utat tévesztetteket visszavezetni a helyes útra szép feladat, de ez nem része a mostani kampánynak, nem ez a feladatuk…” (…) Egyetlen dolgunk van: a sajátjaikat vigyük el választani!”
-tudatosította Orbán a hallgatóságban.
Az „izgalom-faktor”
„Tudom, hogy az izgalmas dolgok ma Magyarországon nem a jobboldalon történnek. A jobboldaliságban az a szépség, hogy nem tulságosan izgalmas…”
-mondta Orbán, majd jött a kirekesztéstől sem mentes „humor-heroldkodás”:
„…reggel fölkelünk, általában amellett, aki mellett lefeküdtünk -általános derültség, ahogy az „írva vagyon”- egyik nő, a másik férfi, nálunk ennek van egy hagyománya, fölkelük, reggel elmegyünk dolgozni, elvégezzük a munkánkat, este hazamegyünk, gyönyörködünk a gyerekeikbe, meg az unokáinkban és haladunk előre. Épül a családunk, a városuk, a falunk, az ország. Ez a jobboldal élete, nem túl izgalmas, de megva a maga szépsége…”
„baloldalon minden pofon jó helyre megy…”
Ez esetben aránylag egyszerű volt a beszédíró siserehad dolga, még minimálisan sem kellett azzal foglalkozniuk, hogy különösebb értelme legyen a mondandóak, vagy, hogy logikus legyen a levezetés, mint például itt:
„…nem kell még egy mondat erejéig sem minősíteni, ami látják én sem foglalkozom a baloldallal, (?) látják nem is teszem, csak egyetlen gondolatom van ezzel kapcsolatban: ott minden pofon jó helyre megy! (általános jókedv) Hagyni kell Őket, had lökdösődjenek, pontosan tudjuk, hogy mi lesz a nóta vége (…) összeállnak ellenünk, le kell majd őket győzni 26-ban – egy brancs, mindannyian tudjuk…”
A jelenlévők véleményével tarkított teljes felvételt itt nézheti meg:
Friss
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 9., szerda
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”
- Kémiai kasztrálás: megoldás vagy emberkísérlet? – Mit engedhet meg magának egy társadalom, ha valóban civilizált akar maradni
- Orbán Ráhel (és családja) menni Amerika?
- Sötét órák: a legnagyobb áramszünetek Magyarországon
- Nem mindegy, milyen ATM kerül a faluba – akár kétszer többe is kerülhet a készpénzfelvétel
- Megölték az Unitravel-t – vélekedik a csődöt jelentett utazási iroda