Connect with us

Sport

Tirrén-adriai országúti kerékpáros verseny

kerékpáros
Megosztás

Valter Attila a 68. helyen ért célba pénteken a tirrén-adriai országúti kerékpáros verseny ötödik szakaszán, mely után a 67. Pénteken a Torricella Sicura és Valle Castellana közötti 140 kilométeres, több emelkedővel nehezített szakasz várt a mezőnyre.

Valter Attila jól végzett

A magyar versenyzőnek a dán sztár, a kétszeres Tour de France-győztes Jonas Vingegaard segítése a feladata a viadalon és Valter jól végezte a dolgát pénteken. A verseny honlapjának élő, szöveges tudósítása külön kiemelte, hogy a Visma-Lease a Bike csapata, benne Valterral komoly ritmust váltott az etap utolsó, egyúttal legkomolyabb emelkedőjén és a nagy tempóban sokan leszakadtak a legjobbaktól. Ezek után Vingegaard maga indított támadást, könnyedén lehagyta minden riválisát és végül közvetlen üldözőit, a spanyol Juan Ayusót és az ausztrál Jai Hindley-t 1:12 perccel megelőzve nyerte meg a szakaszt és átvette a vezetést az összetettben.
Valter Attila egy népes boly tagjaként érkezett meg a célba 15:49 perccel elmaradva dán csapattársától, összetettben pedig 17:44 perc a hátránya a 67. helyen.
Az olaszországi körverseny vasárnapig tart.

Ezeket olvasta már?

Szerző