Connect with us

Sport

Csányi Sándor Marco Rossi nyugdíjáról – Szoboszlai Dominikról és a megpályázott BL-döntőről

Csányi
Megosztás

A Magyar Labdarúgó Szövetség pénteken megtartotta éves rendes közgyűlését, melynek befejeztével az MLSZ elnöke, Csányi Sándor készséggel állt a Sportál, a Nemzeti Sport és az MTI rendelkezésére.

„Abban bízom, innen megy nyugdíjba húsz év múlva”

A hat éve kinevezett Marco Rossival már nem egyszer szerződést hosszabbítottak, volt, hogy már jóval korábban a megállapodás lejárta előtt. A szerfelett sikeres szövetségi kapitány mostani kontraktusa 2025 végéig szól – megtörténhet, hogy a közeljövőben ismét meghosszabbítják?
Jelen pillanatban nincs napirenden a kérdés, hiszen több mint másfél év hátravan még a szerződésből, de az én szándékom az, hogy ilyen eredmények mellett Marco Rossit addig tartsuk Magyarországon, ameddig ezt meg tudjuk tenni! Emberileg és szakmailag is nagyon elégedett vagyok vele, illetve a stábjával. S nem csak az elért eredményeknek örülök, az is boldoggá tesz, hogy látom, miként építi be a fiatalokat a válogatottba. Abban bízom, innen megy nyugdíjba húsz év múlva, hogy aztán a magyar válogatott, vagy az elnök tanácsadójaként folytassa…

Szoboszlai Dominikról

Szoboszlai Dominik nem csupán a nemzeti együttesnek, a Liverpoolnak is vezére, de rajta kívül is egyre több játékosunk tölt be meghatározó szerepet a klubjában.
Ez így van. Ha időm engedte, korábban is néztem a Liverpool és a Premier League mérkőzéseit, de amióta Dominik ott játszik, még nagyobb érdeklődéssel figyelem. Örömteli, hogy hozzá hasonlóan mások is megállják a helyüket magas szinten, remélem, a jövőben gyarapodik a számuk. Akár Kerkez Milos is előreléphet – legalábbis bízom benne.

A nagy pályázat

A közgyűlésen elhangzott, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség beadta pályázatát a 2026-os, valamint a 2027-es Bajnokok Ligája-döntő megrendezésére. Mivel mindkét esetben Olaszország az „ellenfél”, jól sejtjük, hogy a döntés előtt van ok a bizakodásra -szólt a kérdés Csányi Sándorak.
Igen, mindkét fináléra csak az olaszok pályáztak rajtunk kívül. Májusban, az Európa Liga fináléja előtt egy nappal ül össze az UEFA végrehajtó bizottsága Dublinban, akkor és ott születik döntés. Ha nincs objektív kifogás Magyarország ellen, márpedig erről mi tudnánk, valamelyiket biztosan megkapjuk.

Ezeket olvasta már?

csányi

Szerző