Kerítésen túl
Ferenc pápa: őrültség a háború
Békét sürgetett Ukrajna és Oroszország között Ferenc pápa, aki a konfliktus kezdetétől számított hatodik hónap végén őrültségnek nevezte a háborút.
Békét sürgetett Ukrajna és Oroszország között Ferenc pápa, aki a konfliktus kezdetétől számított hatodik hónap végén őrültségnek nevezte a háborút a Vatikánban tartott általános meghallgatáson szerdán.
„Szükségünk van a békére”
Ferenc pápa az audiencia végén az ukrajnai háború befejeződéséért imádkozott. Az egyházfő emlékeztetett, hogy hat hónap telt el a háború kezdete óta.
„Gondoljunk Ukrajnára és Oroszországra. Mindkét országot felajánlottam Szűz Mária szeplőtelen szívének. A Szűzanya lássa ezt a két szeretett országot, lássa Ukrajnát, lássa Oroszországot, és hozzon békét. Szükségünk van a békére”
– jelentette ki Ferenc pápa, aki március 25-én ajánlotta fel a két országot a Szent Péter-bazilikában végzett bűnbánati szertartás keretében. A pápa kijelentette, az ártatlanok fizetnek a háborúért.
„Gondolok a sok kegyetlenségre, a sok ártatlanra, akiknek az őrültségért, minden fél őrültségéért kell megfizetni, mivel a háború őrültség”
– mondta. Megjegyezte, hogy a háborúban senki sem mondhatja azt, hogy ő nem tartozik az őrültek közé.
A merényletről és a menekültekről
A pápa utalt Darja Dugina újságíró és aktivista, Alekszandr Dugin nacionalista orosz közíró és politikai gondolkodó lánya halálára, aki szombaton merényletben veszítette életét.
„Gondolok a szegény lányra is, akit az autóülés alá rejtett bomba ölt meg Moszkvában. Az ártatlanok fizetnek meg a háborúért”
– fogalmazott az egyházfő.
Hangoztatta, hogy szívén viseli a foglyok sorsát, elsősorban azokét, akik kiszolgáltatottak, és azt kéri a hatóságoktól, hogy tegyenek szabadon bocsátásukért. Hozzátette, hogy azok pedig bűnözők, akik a háborúval, a fegyverkereskedelemmel gazdagodnak, mivel „legyilkolják az emberiséget”. Ferenc pápa a régóta háború sújtotta országokra is emlékeztetett, közöttük Szíriára és Jemenre, ahol a gyerekek is éheznek. Megemlítette a mianmari rohingjákat is, akik a” világban keresnek menedéket, miután igazságtalanul elkergették őket földjeikről”.
Friss!
- Rogán Antalnak eljött Amerika – Lekerült a szankciós listárólMegosztás Az amerikai pénzügyminisztérium levette Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert a szankciós listáról, ami világosan bizonyítja azt, hogy más szelek fújnak Washingtonban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten. Azok a bizonyos „más szelek” A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal korrupció miatt januárban, még Donald Trump beiktatása előtt került fel az USA szankciós… További információ: Rogán Antalnak eljött Amerika – Lekerült a szankciós listáról
- Gábor György: a NER elnevezésű commedia dell’arte állandó karaktereinek ragyogó példája Tiborcz IstvánMegosztás Sok mindenen lehet vitatkozni Magyarországon, de azon aligha, hogy Tiborcz István „sikeres üzletember”. 38 évesen a tizenötödik leggazdagabb embernek számít ebben az országban, ráadásul egy év alatt megduplázta vagyonát, ami a Forbes számításai szerint már több mint 150 milliárd forintot tesz ki? Ki ne akarná meghallgatni, ha mindezek után Tiborcz István elárulja sikere titkait? Nyilván… További információ: Gábor György: a NER elnevezésű commedia dell’arte állandó karaktereinek ragyogó példája Tiborcz István
- A hülyeség megítélésének mértékegysége világszerte a választáson szerzett voksMegosztás A világ sokszor osztályozza saját dolgait. A jó filmeket például Oscar díjjal jutalmazzák, a rosszakat Arany Málna díjjal. A Pelék, Puskások, Messik sporttörténeti személyiségek lesznek, a rossz focisták besoroltatnak a falábúak közé. A kiváló diákokat jeles érdemjeggyel, a butákat szekundával ismerik el érdemük szerint – jobbára általánosan elfogadott mérce alapján. „A világon két dolog… További információ: A hülyeség megítélésének mértékegysége világszerte a választáson szerzett voks
- Épül a színpad, gyülekeznek a tüntetők az Erzsébet hídon – Kövesse velünk élőben!Megosztás Ötödször blokkolják Budapest hídjait a tüntetők kedden kora este. A gyülekezési törvény módosítása elleni demonstráció engedélye az Erzsébet hídra szólt. A hídfoglalások mellett Hadházy Ákosék másik, kitűzött keddi célpontja a budai Vár. Ez a tüntetés más lesz mint az eddigiek? Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és a Momentum április 15-re, keddre ismét tüntetést szervezett… További információ: Épül a színpad, gyülekeznek a tüntetők az Erzsébet hídon – Kövesse velünk élőben!
- A zember férfi vagy nőMegosztás Lehet, hogy immár a zalaptákolmányban “rögzített” tétel igaz a zemberekre, de az emberek esetében nem állja meg a helyét. Megszólalt végre néhány (nyilván sztalinista, lásd Schmidt Mária szövegét) akadémikus, mondván: senkinek, a “jogalkotóknak” – sajnos, napjainkban alapfogalmak is csak idézőjelben írhatók le – sincs joguk embereket megfosztani emberi minőségüktől. Megközelítőleg 100000 állampolgárról lehet szó!… További információ: A zember férfi vagy nő
Szerző
Friss
- Rogán Antalnak eljött Amerika – Lekerült a szankciós listáról
- Gábor György: a NER elnevezésű commedia dell’arte állandó karaktereinek ragyogó példája Tiborcz István
- A hülyeség megítélésének mértékegysége világszerte a választáson szerzett voks
- Épül a színpad, gyülekeznek a tüntetők az Erzsébet hídon – Kövesse velünk élőben!
- A zember férfi vagy nő
- A vagyonkezelő alapítvány megtette ‘kötelességét’, a vagyonkezelő alapítvány mehet?
- Gulyás Gergely: a luxusnak sokféle fajtája van, nem gondolom, hogy a kirívó gazdagság megtestesítője az egy batidai ház lenne
- Schmidt Máriára sajnos oda kell figyelni, hiszen ő a miniszterelnök rombolásra szakosodott, előretolt helyőrségének parancsnoka
- Magyar Péter: van-e hazugabb, aljasabb a Fideszes propagandistáknál? – Már megint a Bohár…..
- A belvárosi giga-razzia eredménye: 19 elfogás