Sport
Bondár Anna negyeddöntős, Szabanin Natália nagy csatában búcsúzott a Budapest Openen
A második helyen kiemelt Bondár Anna küzdelmes mérkőzésen nyert, míg Szabanin Natália háromszettes csatában kikapott a holland Arantxa Rustól a Római Teniszakadémián zajló, 115 ezer dollár összdíjazású salakpályás női challenger-torna nyolcaddöntőjében.
A második helyen kiemelt Bondár Anna küzdelmes mérkőzésen nyert, míg Szabanin Natália háromszettes csatában kikapott a holland Arantxa Rustól a Római Teniszakadémián zajló, 115 ezer dollár összdíjazású salakpályás női challenger-torna nyolcaddöntőjében.
Bondár Anna a negyeddöntőben
A világranglistán 52. helyen álló Bondár a legmagasabban jegyzett játékosként – az elsőként rangsorolt román Irina Begu ugyanis kimerültségre hivatkozva visszalépett – és a nyolcaddöntő favoritjaként lépett pályára Simona Waltert ellen. A WTA-rangsorban 119. ellenfél a múlt héten is összecsapott egy magyarral, amikor a bukaresti nyolcaddöntőben kikapott a későbbi finalista Jani Rékától.
A svájci teniszező – aki még nem szerepelt Grand Slam-főtáblán – a budapesti nyitókörben nem izzadt meg, mivel a spanyol Cristina Bucsa 0:4-nél feladta ellene a meccsét. Bondár kedden hullámzó mérkőzésen verte az olasz Elisabetta Cocciarettót.
Első találkozójukon szerdán az ellenfél 3:1-re meglépett, de a Hajdúszoboszló SE sportolója némileg feljavulva utolérte őt, csakhogy 5:5-nél megint elvesztette az adogatását, és Waltert 6:5-nél kiszerválta a szettet.
A folytatásban a 25 éves magyar vezetett 2:0-ra, ám ezúttal a 21 esztendős svájci érte utol őt 3:3-nál, aztán Bondár a legjobbkor, 5:4-nél brékelt újra, s ezzel kiegyenlített.
A harmadik felvonásra már mintegy 250 néző gyűlt össze az Asbóth József Stadionban, s a felek azúttal két-két brékkel jutottak el a hajráig, ahol az ekkorra már kevesebbet rontó Bondár ismét a legjobbkor vette el riválisa szerváját, és 2 óra 58 perc alatt nyert.
„Az ellenfelemmel és magammal is hadakoztam meccs közben, örülök, hogy én jöttem ki győztesen ebből a hosszú mérkőzésből. Most próbálok gyorsan regenerálódni, mert ma már párosom is lesz, aztán holnap már a negyeddöntő”
– nyilatkozta a legjobb magyar teniszező, akire a csütörtöki negyeddöntőben a szlovén Tamara Zidansek (100.) vár.
Szabanin Natália háromszettes csatában kikapott a holland Arantxa Rustól
Az első szett első játékában a világranglistán 287. hazai játékos – aki az első fordulóban honfitársát, Udvardy Pannát búcsúztatta – egyből hárított két bréklabdát, ezt követően végig magabiztosan szervált, és 5:4-es előnyénél elvette ellenfele szervagémjét, így előnybe került.
A második felvonásban a WTA-rangsorban 101. holland rivális 3:3-nál törte meg Szabanint, és az ekkor megszerzett brékelőnye kitartott a szett végéig.
A 94 perces küzdelem után startoló döntő játszmában a 18 éves magyar teniszező 4:1-re is vezetett, ezt követően azonban Rus összeszedte magát és több játékot nem engedélyezett Szabaninnak, aki így 2 óra 31 perces mérkőzésen búcsúzott.
Budapest Open 125
Nyolcaddöntő:
Bondár Anna (2.)-Simona Waltert (svájci) 5:7, 6:4, 7:5
Zidansek (szlovén)-Niemeier (német, 6.) 6:3, 7:6 (13-11)
Dodin (francia)-Andrejeva (orosz) 6:4, 6:4
Davis (amerikai)-Navarro (amerikai) 7:5, 6:4
Tomova (bolgár)-Grabher (osztrák) 3:6, 6:1, 7:5
Schmiedlova (szlovák)-Serif (egyiptomi, 7.) 6:3, 6:2
Arantxa Rus (holland)-Szabanin Natália 4:6, 6:4, 6:4
Korpatsch (német)-Kovinic (montenegrói) 6:3, 1:6, 7:5
Negyeddöntő:
Oceane Dodin (francia) – Lauren Davis (amerikai)
Viktorija Tomova (bolgár) – Karolina Schmiedlova (szlovák)
Arantxa Rus (holland) – Tamara Korpatsch (német)
Bondár Anna (magyar, 2.) – Tamara Zidansek (szlovén)
Páros, negyeddöntő:
Bondár Anna, Kimberley Zimmemann (magyar, belga, 1.)-Ingrid Gamarra Martins, Prarthana Thombare (brazil, indiai) 17.45
(MTI)
VK – SPORT
Szerző
Friss
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik