Connect with us

Budapesti hétköznapok

Átadták a Kőbányai BringArénát

Megosztás

Vasárnap átadták Magyarország első fedett, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) által akkreditált kerékpáros fapályáját, a Kőbányai BringArénát.

Megosztás

Vasárnap átadták Magyarország első fedett, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) által akkreditált kerékpáros fapályáját, a Kőbányai BringArénát.

„Ebben az évben a kerékpározás tekintetében van mit ünnepelni” – hangsúlyozta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár

Felidézte: májusban Magyarországon rendezték előbb a Giro d’Italia nagy rajtját, majd az eddigi legmagasabb színvonalú Tour de Hongrie-t. A viadalról nemrég kiderült, jövőre már a ProSeries-sorozatba tartozik, ahogy az is, hogy 2023-ban újra lesz kontinentális csapata Magyarországnak. 

Az államtitkár kiemelte, hogy a Millenáris velodromot 1896-ban adták át, így fontos volt, hogy legyen új pálya Magyarországon.

„Hat-hétszáz kilométerre van a következő ilyen pálya, reményeink szerint külföldről is sokan fognak erre járni” – mondta Révész Máriusz.

Schmidt Gábor, a Honvédelmi Minisztérium sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkára „óriási és kitörölhetetlen” emléknek nevezte a Giro nagy rajtját, méltatta a többi között Valter Attila és Vas Kata Blanka teljesítményét. A BringAréna kapcsán leszögezte, hogy rengeteg ember munkája van benne.

„A kerékpársport régóta vár arra, hogy fedett pályán, biztonságos körülmények között tudjanak tekerni a bringások” – szögezte le Eisenkrammer Károly, a Vuelta Kft. ügyvezetője.

Kiemelte: ugyanaz a cég építette a pályát, mint az augusztusi müncheni Európa-bajnokságét. Hozzáfűzte: az aréna a bringasuli program otthonaként is szolgálni fog.

„Óriási potenciált látok a létesítményben: a pályasport, az élsport számára végre adottak a feltételek ahhoz, hogy normális körülmények között készülhessenek és versenyezhessenek a kerékpárosaink”

– fogalmazott Princzinger Péter, a magyar szövetség (MKSZ) elnöke. 

Másik hozadékként hangsúlyozta, hogy sok gyereket szeretnének rávenni a kerékpározásra, a közlekedésbiztonsági képzésen és gyerekek kerékpárkezelésének fejlesztésén keresztül pedig a tehetségkutatás is előreléphet.

„Kőbánya ma ismét egy csodát kap, egy egyedülálló kerékpárpályával gazdagodunk” – mondta D. Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere, aki szerint nem csupán a kerület, de az egész ország büszkesége lesz a velodrom.

A fémszerkezetű sátorban helyet kapó létesítmény tervezése 2018 októberében kezdődött, a 200 méteres fapálya szélessége 5,8 méter, futófelülete speciálisan hőkezelt, rétegelt lucfenyő, dőlésszöge az egyenesben 14, a kanyarban 50,3 fok. 

A 4500 négyzetméteres, 100 fő néző befogadóképességű BringAréna hazai és kisebb nemzetközi kerékpárversenyek rendezésére egyaránt alkalmas, emellett edzéslehetőséget biztosít profi és amatőr kerékpárosoknak, miközben kiemelt szerepe lesz az utánpótlásnevelésben. 

A 812 millió forintos építési költség állami, szövetségi és önkormányzati támogatásból, valamint a Vuelta Kft. befektetéséből állt össze, a velodromot Szeghi Gábor tervezte.

BringAréna
BringAréna. Fotó: Vanik Zoltán

A vasárnapi átadó előtt a velodrom mellett rendeztek cyclocross (terepkerékpár)-, majd – immár az új létesítményben – pályaversenyt, valamint BMX freestyle-bemutatót is.

A célegyenest Szabolcsi Szilviáról nevezték el, aki a 2000-es sydneyi ötkarikás játékokon ötödik lett a 200 méteres repülőversenyben

Az ellenegyenes Somogyi Miklós nevét viseli, ő az 1984-es Los Angeles-i olimpiától kényszerűen távolmaradt szocialista országoknak rendezett Barátság versenyen nyert aranyérmet pontversenyben.

„Fantasztikus nap ez, hatalmas lehetőség, szívesen lennék ma itt gyermek”

– nyilatkozta a kerékpárkezelési gyakorlópálya kipróbálása után az MTI-nek Stephen Roche, aki 1987-ben a Giro d’Italián és a Tour de France-on aratott diadala mellett világbajnoki aranyérmet is nyert országúton. Felidézte: aktív versenyzőként maga is részt vett hatnapos pályaversenyeken, és kifejezetten szerette azokat a kiváló hangulatuk miatt.

(MTI)

Vas Kata Blanka hatodik Beekse Bergenben

Szerző