Kegyeletet az áldozatoknak! A bori foglyok lemészárlása után is folytatódott az őrület

Sok száz, nagyrészt azonosítatlan, zsidó származása miatt meggyilkolt magyar számára mindmáig elmaradt a mindannyiunknak járó végtisztesség. Csapody Tamás társadalomtudós évtizedeken át végzett szívós és részletes munkája mégis segít megőrizni emléküket. Ezek a kiváló tanulmányok megadhatják az áldozatoknak a mindmáig elmaradt kegyeletet.

Megvadult gyilkosok

Majdnem 80 évvel ezelőtt egy októberi éjszakán a bori lágerből elhajtott honfitársaink érkeztek a nyugat-bácskai Cservenkába. Az akkor még német lakosságú községben SS-banda uralkodott. Fegyveresek és civilek a háború végóráiban teljesen megvadultak. Vezetőik régóta táplálták bennük a zsidógyűlöletet, és azon a rettenetes éjszakán minden bosszúvágyukat a kezükbe került, kiszolgáltatott sárga csillagos magyar foglyokon töltötték ki.

1944. október 7-én sokkal több mint ezer embert öltek meg.

Egy részüket megpróbálták „német módra”, szervezetten belegyilkolni egy téglagyári árokba. De rengeteg áldozatuk maradt szerteszét a cservenkai téglagyár kemencéi, szűk járatai között kialakult eszelős embervadászat eredményeként. A tömeggyilkosságot sürgős kiürítési parancs szakította félbe, de a továbbhajszolt transzport több száz tagját tovább gyilkolták az ingóságaikkal együtt elmenekülő, és elkeseredésükben őrjöngő helyi civilek, valamint a szabadon önkényeskedő kísérő fegyveresek.

Hevenyészett temetések, megkésett és hiteltelen exhumálások

Az őrület után tömegsírok és szerteszét heverő, oszladozó tetemek maradtak Cservenka környékén.

• Mi történt a rengeteg áldozattal?
• Hányan kaptak végtisztességet?
• Mit tudunk róluk?

A Történelmi Szemle 2022. évi 3. számában alapos, és tudományos tárgyszerűségében is megrázó tanulmány jelent meg „A cservenkai exhumálások története” címmel. Feltárul előttünk, hogy a huszadik századi őrület folytatódott a halottakkal való bánásmódban is. A szerző felteszi a torokszorító kérdéseket:

• „Miért volt tíz évre szükség a téglagyári exhumáláshoz?
• Miért merült feledésbe az összes korábbi részleges exhumálás?
• Az eredeti szándéktól eltérően miért hagyták az áldozatok közel felét egy elfeledett és végül beépített szakadékban?
• Miért hagyták az országutak mellett megölt áldozatoknak szintén mintegy felét a meggyilkolásuk helyén nyugodni?
• Milyen tényezők akadályozták az eredeti és sokszor átgondolt terv megvalósítását?
• Az ismert helyszínek ellenére miért övezi máig a teljes feledés az összes áldozat mintegy 42 százalékának nyugvóhelyét?
• Sorstársaikkal ellentétben miért nem kaphatták meg ők is a végtisztességet?
• Miért szerepelnek pontatlan és hamis adatok a zombori izraelita temetőben lévő tömegsíron és a téglagyár falán lévő emléktáblán?
• Miért nincs az áldozatoknak Cservenkán vagy máshol köztéri emléktáblája és emlékműve?”

Mindenki a maga szenvedésével foglalkozott

“A kérdések megválaszolását csak a tágabb történelmi összefüggések ismeretében lehet megkísérelni”

– így tágítja vizsgálódása körét a szerző. Ott bujkál ebben régiónk egész 20. századi tragédiája. –

“A bori munkaszolgálatosok által „érintett” táj 1942 elejétől 1945 tavaszáig szinte megszámlálhatatlan gyilkosság és tömeggyilkosság színhelye volt. A terület civilek, katonák, munkaszolgálatosok, zsidók, magyarok, svábok, szerbek, ártatlan emberek és harcoló felek tetemeivel megtöltött „halálárkainak” szinte megszámlálhatatlan színhelyévé lett. A népirtás, a holokauszt, az etnikai tisztogatás nyomán elkövetett brutális vérengzések területei lettek, a térség az erőszak eszkalálódásának terévé vált. A vérengzések topográfiai egybeesése és időbeli közelsége, valamint nagyságrendje máig feldolgozhatatlan következményekkel járt. Az áldozatoknak haláluk után is meglévő megkülönböztetése, a történtek letagadása, egyoldalú kezelése, átírása megnehezítette az emlékezést, a nyomozásokat, az elkövetők és a sírok megtalálását, a szükséges adminisztráció elvégzését és a szakszerű exhumálásokat. Logisztikai szempontból is lekötötte a hatalmat, és szinte ellehetetlenítette a helyzet kegyeleti szempontból való megfelelő kezelését.”

Emlékeztetőül: ez történt Cservenkán

2022 elején a Városi Kurírban részletesen ismertettük az 1944. október 7-I cservenkai mészárlásról megjelent jelentést. A szerző tudós kutató, Csapody Tamás kutató, aki évtizedek óta szívós tudományos kutatómunkával, kitartóan rakja össze a hírhedt bori lágerbe hurcolt és ott kegyetlen körülmények között dolgoztatott magyar foglyok kálváriájáról a feltárt tényeket.

1943-44-ben a magyar állam német követelésre összesen mintegy 6000 munkaszolgálatost küldött a jugoszláviai Borba. A kényszermunkát végzők döntő többsége zsidó volt, de voltak közöttük “hűtlenségért” elítélt Jehova tanúi, reformadventisták és nazarénusok is. 1944 őszén már közel járt a szovjet hadsereg, ekkor rendelték el a bori láger felszámolását.

A munkaszolgálatosokat két csoportban és két időpontban irányították Németország, a sachsenhauseni vagy flossenbürgi koncentrációs tábor felé.

Az első csoport 1944. szeptember 17-én indult el gyalogmenetben Borból. A mintegy 3400 fő között volt Radnóti Miklós költő is.

A fegyvertelen, kiszolgáltatott embereket németországi lágerek felé hajtották, és útjuk során újra meg újra szadista önkény célpontjai lettek. A legnagyobb szervezett vérengzésre a nyugat-bácskai Cservenka község téglagyárában került sor 1944. október 7-én éjjel.