Kerítésen túl
Avi Bromberg gyilkosa 40 év után szabadult
Karim Junisz azért került börtönbe, mert 1980-ban meggyilkolta az Avi Bromberg nevű izraeli katonát.
Izraelben 40 év után, csütörtökön kiszabadult Karim Junisz, a leghosszabb időt börtönben töltő palesztin rab – jelentette a Haarec című újság hírportálja csütörtökön. Junisz azért került börtönbe, mert 1980-ban meggyilkolta az Avi Bromberg nevű izraeli katonát.
Semmi ünneplés!
Itamár Bengvír nemzetbiztonsági miniszter utasítására kora reggel Raanana központi pályaudvarán bocsájtották szabadon, hogy egyedül térjen vissza otthonába, mert a miniszter szerint ezzel megakadályozzák szabadulásának megünneplését, azt is elrendelte, hogy az elkövetkező napokban sem szabad örvendezni szabadulása miatt, s kijelentette, hogy amennyiben mégis megteszik, az terrorcselekmény támogatásának, bűncselekménynek minősülhet.
A 66 éves Junisz arra járó palesztin munkások segítségével teremtett kapcsolatot családjával, majd bátyja vitte haza észak-izraeli falujába, Arába, ahol tiszteletére sátrat emeltek, hogy a köszöntéseket fogadja.
A rendőrök a sátornál arra kérték a családját, hogy ne tartsák meg a csütörtök délutánra tervezett ünnepi mentet, és tartózkodjanak a palesztin zászlók lengetésétől.
Falujában Junisz először ellátogatott vele együtt elítélt, s még ebben a hónapban szabaduló barátja és rokona, Maher Junisz otthonához, majd a helyi temetőben koszorúkat helyezett el szülei sírján.
Köztörvényes gyilkos
Visszatérése után spontán felvonulás indult, melyen hősként ünnepelték. Családtagjai és újságírók vették körül, s a palesztin televízió élőben közvetítette otthonába érkezését a menet után. Telefonon beszélt Mahmúd Abbász palesztin elnökkel is. Juniszt Avi Bromberg 1980-as elrablása és meggyilkolása miatt ítélték el. Tettestársával autóstoppot ajánlott a Golán-fennsíkon lévő katonai bázisáról hazafelé tartó izraeli katonának, majd lefogták, fejbe lőtték, és ellopták a fegyverét.
A katonát az út szélén hagyták, ahol megtalálták és kórházba szállították, de néhány nap múlva meghalt. A gyilkosokat két évvel később fogták el, és 1983-ban ítélték el. Életfogytiglani börtönbüntetését Simon Peresz volt államelnök 40 év börtönre mérsékelte.
Szerző
Friss
- Mi szükség volt erre, Mester? – Müller Péter beállt nemcsak Szentkirályi Alexandra, de a Fidesz mögé is
- Magyar stáb Cate Blanchett mögött
- Gyurcsány Ferenc vasárnap Magyar Pétert és Sulyok Tamást „reggelizett”
- Figyelem! Halálos hajóbaleset Verőcénél!
- „Helyreigazítás” – Időjárás: fájni fog
- Forradalmi újítás a hererák kezelésében
- George Lazar: Vége! Gyakorlatilag összeomlott az Orbán rezsim
- Upsz! Egyetlen mandátummal vezet a Fidesz az ellenzék előtt az EP-versenyfutásban
- Önre van szükség! – Akiknek a dolga volna nem érnek rá, mert sürgős kampányolhatnékjuk van….
- Reggel még nem tudtuk: ha szombat, akkor robban a Magyar Péter-bomba