Connect with us

Sport

Meghalt Gianluca Vialli

Megosztás

58 éves korában elhunyt Gianluca Vialli, az 1990-ben világbajnoki bronzérmes olasz válogatott támadója – jelent meg a Corriere dello Sport internetes oldalán.

Megosztás

58 éves korában elhunyt Gianluca Vialli, az 1990-ben világbajnoki bronzérmes olasz válogatott támadója – jelent meg a Corriere dello Sport internetes oldalán.

Gianluca Vialli 1964. július 9-én született Cremonában, és még a 17. születésnapja előtt a szülővárosa csapatában mutatkozott be a felnőtt futballban

A Cremonese az 1980/81-es idényben még a harmadosztályban szerepelt, de rövid időn belül két osztályt lépett előre, 1984-ben kiharcolta az élvonalbeli indulási jogot. Ebben nagy része volt Viallinak is, aki tíz gólt szerzett a Serie B-ben.

Az első osztályba már nem kísérte el a Cremonesét, ugyanis lecsapott rá a Sampdoria. Ekkor még nem elsősorban befejező csatárként számoltak vele, így eleinte kevesebb gólt szerzett, mint Cremonában. Az idők folyamán azonban fantasztikus csatárkettőst alakítottak Roberto Mancinivel, kettejük remeklésének is köszönhetően a Samp 1991-ben bajnok lett, de Vialli három Olasz Kupát, egy Olasz Szuperkupát és egy KEK-et is nyert Genovában, emellett volt még egy BEK- és egy KEK-döntője.

1992-ben lecsapott rá a Juventus, de első két évében képtelen volt megtalálni a formáját, sérülések is hátráltatták. Első szezonjában azonban így is az UEFA-kupa-győztes csapat tagja volt, majd utolsó két évében további címek is jöttek: Scudetto, Olasz Kupa, Olasz Szuperkupa és talán a legfontosabb, a Bajnokok Ligája-serleg.

32 évesen jött el számára a lehetőség, hogy kipróbálhassa magát külföldön, de nem igazán jött ki a menedzserrel, Ruud Gullittal. A holland játékos-edző gyakran kihagyta az olaszt, ám amikor Gullitot menesztették Londonban, 1998 elején Vialli játékos-menedzserként követte őt. Már vele nyerte meg a KEK-et a Chelsea, emellett az Angol Ligakupát is elhódította. Vialli a következő szezonban még párszor beállította magát, de 1999-ben a Derby ellen győztes gólt szerezve elbúcsúzott a labdarúgástól.

Az 1988-as Eb-n szereplő olasz válogatott a Vialli, Mancini csatárkettősre épült, köszönhetően annak, hogy a korábbi sztár, Alessandro Altobelli összekülönbözött Azeglio Vicini szövetségi kapitánnyal, és a kispadra került. Az olaszok elődöntőig jutottak, a spanyolok elleni csoportmeccsen győztes gólt szerző Vialli a torna álomcsapatában is helyet kapott. Mindenki arra számított, hogy az 1990-es hazai világbajnokságon felteheti pályafutására a koronát.

Nem így történt… Bár ő és a nápolyi Andrea Carnevale volt az elsőszámú csatárkettős, de az első két csoportmeccsen mindketten betliztek, Vialli az Egyesült Államok ellen büntetőt is hibázott, és Vicini a harmadik mérkőzésen már Salvatore Schillacinak és Roberto Baggiónak szavazott bizalmat. Ők ezt meg is hálálták, kihagyhatatlannak bizonyultak, előbbi a gólkirályi címet is megszerezte. Vialli az argentinok elleni elődöntőre visszatért a kezdőbe, és sokan ezt rótták fel Vicininek, hogy megbontotta az addig jól működő kettőst. 

Vialli 2018-ban jelentette be, hogy egy éve hasnyálmirigy-rákkal küzdött, de sikeresen zárultak a kezelések. 2021 decemberében viszont arról számolt be, hogy kiújult a betegsége. Ezzel most nem tudott megbirkózni, és az 1980-as, 1990-es évek egyik legjobb csatára mindössze 58 évesen elhunyt.

Forrás: Sportal.hu

Ismét egymás ellen játszik Anglia és Olaszország

Szerző