Connect with us

Sport

Takács István nehéz helyzetből felállva Európa-bajnok

Megosztás

A kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában szereplő Takács István a szombati döntőben hátrányból fordítva győzött, ezzel aranyérmet nyert a zágrábi birkózó Európa-bajnokságon.

Megosztás

A kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában szereplő Takács István a szombati döntőben hátrányból fordítva győzött, ezzel aranyérmet nyert a zágrábi birkózó Európa-bajnokságon.

Az U23-as világ- és Európa-bajnok 23 éves magyar klasszis felnőtt karrierje eddigi legnagyobb sikerét aratta

A BHSE sportolója pénteken nagyszerű teljesítménnyel előbb a szerb Zarko Dickovot, majd a román Nicu Ojogot, a bolgár Szemen Novikovot és a svájci Damian von Euwot legyőzve menetelt be a szombati fináléba. Ott pedig a törökök vb-bronzérmese, Ali Cengiz várt rá, akinél végig jobb volt, de egy vitatott szituáció után nehéz helyzetből kellett fordítania.

A meccs a szokásos állóküzdelemmel kezdődött, az elején az egyetlen apróbb izgalmat az adta, hogy a törököt fejelés miatt figyelmeztette a mérkőzésvezető. Ezt leszámítva esemény nélkül teltek a másodpercek, elsősorban Cengiz szoros védekezésének köszönhetően. A bírók a meccs képének megfelelően másfél perc után a törököt figyelmeztették (1-0) és Takács István próbálhatott akciót indítani lentről. 

Ő az emelést választotta, ám Cengiz jól védekezett, és bár nagy nehezen sikerült a levegőbe emelnie őt a magyar birkózónak, a török belefogott az indításba és Takács a hátára esett, majd nagy nehezen kimozgott a veszélyes szituációból.

Takács István
Takács István (pirosban) a török Ali Cengiz ellen küzd a férfi kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos súlycsoportjának döntőjében a zágrábi birkózó Európa-bajnokságon 2023. április 22-én. A magyar versenyző győzött. MTI/Illyés Tibor

A bírók ugyanakkor előbb gáncs miatt intették a törököt, de videózás után a zsűri úgy ítélte meg, hogy Cengiz nem szabálytalankodott, így ő kap két pontot a kontráért és Takácsot küldik le a szőnyegre (1-2). A magyar birkózó a hosszú közjátéktól és a számára kedvezőtlen döntéstől nem zavarodott meg, koncentráltan védekezett, majd állásból ismét ő volt az aktívabb.

A szünet után továbbra is Takács István volt a meggyőzőbb és még a szakasz elején karberántás után mögé tudott kerülni (3-2), ráadásul a törököt mezrángatásért meg is intették (5-2), így Takács az egypontos hátrányból hárompontos előnyt „varázsolt”, mellyel remekül gazdálkodott a végéig. Az intés miatti parterben egyet indított, és amikor érezte, hogy nem tud emelni, nem erőltette a támadást, majd állásból végig nagyon stabilan védekezve, összességében magabiztos győzelmet aratva szerezte meg az Európa-bajnoki címet. 

„Nagyon boldog vagyok. Sajnos elhibáztam az akciómat az elején és nehéz helyzetbe kerültem, váltanom kellett, és nagyon örülök, hogy sikerült. Az első öt perc nagyon kemény volt, az utolsó már nem annyira” – nyilatkozta a diadalt követően a BHSE klasszis birkózója. 

Takács István
A győztes Takács István (pirosban) a török Ali Cengiz elleni mérkőzés után a férfi kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos súlycsoportjának döntőjében a zágrábi birkózó Európa-bajnokságon 2023. április 22-én. MTI/Illyés Tibor

„Tavaly gödörben voltam, akkor nem gondoltam volna, hogy most nyerhetek, de az Eb-re már úgy érkeztem, hogy nagyon jó formában éreztem magam. Büszkeséggel tölt el az aranyérem és örülök, hogy nem okoztam csalódást a családomnak, a barátaimnak, akik itt szurkoltak nekem.”  

Az U23-as világ- és Európa-bajnok 23 éves magyar klasszis felnőtt karrierje eddigi legnagyobb sikerét aratta, egyúttal a magyar küldöttség hatodik érmét, közte az első – és biztosan az egyetlen – aranyát szerezte meg.

Lévai Zoltán bronzérmes

A BHSE 27 éves versenyzője pénteken az azeriek 2020-as Eb-győztese, Sanan Suleyman, majd a korábbi Eb-ezüstérmes Iuri Lomadze legyőzésével jutott elődöntőbe, ott viszont nagy csatában, 1-1-gyel, riválisa később szerzett pontja miatt kikapott a szerbiai Nemes Viktortól.

A harmadik helyért szombaton este a moldovai Alexandrin Gutuval kellett volna megküzdenie, de riválisa sérülés miatt nem állt ki a meccsre.

„Én szívesen birkóztam volna vele, de persze meg is könnyebbültem, hogy így alakult. Egy órával a meccs előtt tudtam meg, hogy sérült, egész nap úgy készültem, hogy birkózom ma. Persze azért bemelegítettem, mert láttunk már olyat máskor, hogy valaki, éppen egy moldovai egyébként, így tréfálta meg az ellenfelét” – nyilatkozta az MTI-nek Lévai Zoltán, aki azt is elmondta, hogy már pénteken sikerült túltennie magát az elveszített elődöntőn.

Lévai Zoltán
A győztes Lévai Zoltán (kékben) és a sérült moldovai Alexandrin Gutu (j) a férfi kötöttfogású birkózók 60 kilogrammos súlycsoportjának bronzmérkőzésén a zágrábi birkózó Európa-bajnokságon 2023. április 22-én. Alexandrin Gutu sérülés miatt nem állt ki a meccsre. MTI/Illyés Tibor

„Egy órával utána túlvoltam rajta. Akkor nagyon megviselt, mert igazságtalannak éreztem és azt nehezen viselem, de tanultam belőle. Egyszerűen legközelebb sokkal jobbnak kell lennem nála. Az az igazság, hogy változtatnom is kell majd, mert Nemes Viktorral nagyon hasonló a stílusunk, mindketten tesszük a kart, ami kioltja egymást. Még egyébként erőben is kell fejlődnöm, ezt éreztem, ebben azért benne van a korábbi hosszú kihagyásom is” – mondta a sportoló.

A 2020-ban Eb-második Lévai Zoltán 2021-ben szívizomgyulladást kapott és hosszú hónapokat kellett kihagynia, azt követően viszont jól sikerült a visszatérése és a tavalyi, belgrádi világbajnokságon ezüstérmet nyert. 

Torba Erik és Lévai Tamás is vigaszágas

Az Európa Játékokon ezüstérmes Torba Erik egy magabiztos és egy sima sikerrel jutott a nyolc közé, ahol talán a legnagyobb esélyes, a mindössze 21 éves, de tavaly az Eb-n és a világbajnokságon is ezüstérmes bolgár Edmond Nazarjan várt rá.

A fiatal rivális korábbi meccseit is simán nyerte és Torba Eriket is könnyedén győzte le. Nazarjan alig fél perccel a kezdés után egy villámgyors válldobást mutatott be Torbán (0-2), aki ki tudott szabadulni, igaz, kontrázni nem volt képes. A folytatásban Nazarjan folyamatosan a válldobással próbálkozott és a második perc közepén Torba jobb karját megragadva dobott ismét sikeresen, majd a karjánál fogva pörgetett kétszer, ezzel lezárta a küzdelmet (0-8).

„Sajnálom ezt a meccset. Nem sikerült betartanom az edzői utasításokat, pedig úgy éreztem, hogy alá tettem a kart, fogtam a kezét, mégis meg tudta csinálni az akciót a bal és a jobb karomra is” – mondta az MTI-nek Torba, aki bízik benne, hogy vasárnap a vigaszágon lesz lehetősége javítani.

A tavaly 82 kilogrammban világ- és Európa-bajnoki bronzérmes magyar klasszis, Lévai Tamás két kategóriát ment feljebb idén azért, hogy a 97 kilóban szerepelhessen, a válogatottsághoz pedig az olimpiai ötödik, világbajnoki ezüstérmes Szőke Alexet utasította maga mögé. Zágrábban első meccsén imponálóan birkózott, de másodikra előzetesen szinte megoldhatatlannak tűnő feladat várt rá, ugyanis az olimpiai, négyszeres világ- és ötszörös Európa-bajnok Artur Alekszanjan tornyosult fölé.

A méretbeli különbségeket Lévai hihetetlenül energikus birkózással igyekezett ellensúlyozni, ami láthatóan nem ízlett az örmény sztárnak, ugyanakkor Alekszanjan kontrollálta az első menetet, majd amikor Lévai egy válldobással próbálkozott, ő kontrázott, mögé került (0-2) és azonnal pörgetett (0-4). A magyar birkózó viszont remekül visszafogott (2-4), hogy aztán Alekszanjan újra fölé kerüljön (5-2). 

A látványos jelenetsort nem sokkal később Lévai figyelmeztetése követte (2-6), és félő volt, hogy lentről az örmény lezárhatja a meccset. Lévai Tamás azonban jó érzékkel azonnal felpattant parterhelyzetből. A folytatásban a BHSE birkózója mindent egy lapra feltéve ment előre, óriási energiákat mozgósított, de egy kiléptetéssel ismét Alekszanjan szerzett pontot (2-7).

A második menetben Lévai harcmodora nem változott, és viszonylag gyorsan ki tudta tolni ellenfelét (3-7), akit egy perc után passzivitásért figyelmeztettek is (4-7). Lévai bízott állóbirkózásában és nem kért partert, viszont a meccs végéig már nem tudott újabb akciót végre hajtani, így kikapott. Ugyanakkor joggal reménykedhet a vigaszágra kerülésben, amihez Alekszanjan döntőbe jutására van szüksége.

Torba vasárnap az azeri Nihat Mammadlival, Lévai pedig a georgiai Roberti Kobliasvilivel csap majd össze a 15 órakor kezdődő vigaszágon, s amennyiben nyernek, a bronzéremért léphetnek szőnyegre.

Kötöttfogás 55 kg, Európa-bajnok:
    
   Adem Burak Uzun (Törökország)
2. Eldaniz Azizli (Azerbajdzsán)
3. Nugzari Curcumia (Georgia) és
   Florin Mihai (Románia)

Kötöttfogás 63 kg, Európa-bajnok:
    
   Leri Abuladze (Georgia)
2. Taleh Mammadov (Azerbajdzsán)
3. Hracsja Pohoszjan (Örményország) és 
   Abu Amajev (Bulgária)

Kötöttfogás 77 kg, Európa-bajnok:
    
   Malhasz Amojan (Örményország)
2. Nemes Viktor (Szerbia)
3. Yunus Emre Basar (Törökország) és 
   LÉVAI ZOLTÁN

Kötöttfogás 87 kg, Európa-bajnok:
    
   TAKÁCS ISTVÁN
2. Ali Cengiz (Törökország) 
3. Lasa Gobadze (Georgia) és 
   Szemen Novikov (Bulgária)
    a döntőben:
Takács-Cengiz 5-2

Kötöttfogás 130 kg, Európa-bajnok:
   
   Riza Kayaalp (Törökország)
2. Sabah Shariati (Azerbajdzsán)
3. Oskar Marvik (Norvégia) és
   Jakobi Kadzsaja (Georgia)

Szőke Alex a magyar birkózás negyedik U23-as világbajnoka!

Szerző