Bulvár
Hétvégi időjárás, pollenjelentés, orvosmeteorológiai előrejelzés
Ismét elrepült egy hét, és előttünk a hétvége. Most, mint általában megpróbálunk segíteni egy kevés időjárási előrejelzéssel a program tervezésben. Lássuk mire megyünk péntektől vasárnapig.
Napról napra
Péntek Alapvetően országszerte erősen felhős, borongós idő ígérkezik. Csak kevés helyen, legnagyobb eséllyel a déli térségben szakadozhat fel rövid időszakokra a felhőtakaró, és bukkanhat elő a nap, illetve egészen északkeleten lehet még erősen szűrt napsütés. Szerte az országban számítani lehet kisebb, vagy jelentősebb esőre, délen néhol akár zivatar is lehet. Hűvös lesz.Alapvetően élénk DK-i szél fúj. Éjszaka már csak kisebb esők fordulnak elő, helyenként elvékonyodhat a felhőzet.
Szombatra már szakadozottabbá válhat a felhőzet, így napos időszakokra is készülhetünk. Szórványosan fordulhatnak elő gyenge záporok. Jelentősebb csapadék ezen a napon nem valószínű. Emelkedni kezd a hőmérséklet.
Vasárnapra újabb ciklon érkezése körvonalazódik, délnyugat felől terjeszkedő esőkkel, széllel, de északkeleten még fülledt, változóan felhős-napos, kellemes hőmérsékletű idő ígérkezik
A közlekedésben a figyelmetlenség okozhat nehézségeket. Ha úgy érzi, hogy tompulnak a reflexei, húzza le az ablakot és engedjen be friss levegőt a járműbe. Induljon útnak korábban, tartson több pihenőt utazás közben, szálljon ki kicsit! Körültekintően vezessen, hagyjon nagyobb követési távolságot! Álmosan, fáradtan ne üljön a volán mögé!, szól az Eumet időjárás előrejelzése.
Légkör, levegő, orvosmeteorológia
UV sugárzás: Már a déli órákban erős az UV sugárzás. Az érzékenybőrűeknek és a gyerekeknek ajánlott napvédőkrém használata, ha napon tartózkodnak.
Pollenhelyzet: A felmelegedés következtében növekedni fog a pollenterhelés a következő időszakban. Közepes koncentrációban a platán, alacsony-közepes szinten a fűz, a nyír, a gyertyán, a kőris, és a tölgy. Alacsony-közepes koncentrációban a ciprus-és tiszafafélék, a juhar, a nyár, a komlógyertyán, a dió, a sás, az ostorfa, a pázsitfűfélék, a fenyőfélék, eperfafélék virágpora is. Továbbá alacsony-közepes a kültéri gombák spóraszáma. (Webbeteg)
Friss
- Egészség-horoszkóp: csillagjegyek, akik szervezete különösen igényli a zöldséget és gyümölcsöt
- Hatvannégy Vármegye állítja, hogy megszerezte és le is foglalta a Pride titkos útvonalát
- Undorító plakátok és “közmédiából” ömlő uszítás világában
- Döntött a törvényszék: Budapest Főváros Önkormányzata jogosult az azonnali jogvédelemre
- Nem akarom! Nem akarom! Nem akarom!
- Szathmáry Eörs: „Ludas Matyi már nincs, de van helyette Magyar Nemzet”
- Nem vicc: a magyar költségvetés idei legnagyobb vasúti beruházása a MÁV-Volán-csoport új székháza
- Magyar drogbárók lefoglalt fegyvereit bocsátja licitre a NAV
- A magyar kormány ebben az esetben végre a jó oldalon áll – Orbánék befogadnak
- Pályaválasztási horoszkóp – Mi illene hozzád, ha most kezdenéd?