Bulvár
Halálos ágyban-dohányzás?
Halálos áldozata lett az ágyban dohányzásnak Kiskunlacházán.
A tegnapi napon írtunk arról, hogy az emberek olykor mennyire felelőtlenül viselkednek ezekkel olykor még testi épségüket is fenyegetve. Ugyan aznap estéjén tragikus megerősítés érkezett a cikkben leírtakhoz. Halálos áldozata lett az ágyban dohányzásnak.
Ágyban dohányzás?
Kedden, kora este érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint Kiskunlacházán tűz keletkezett egy családi házban, és egy ember az égő épületben tartózkodik. A ráckevei önkormányzati tűzoltók vonultak a Dózsa György úton lévő száz négyzetméteres ingatlanhoz. Az épület húsz négyzetméteres hálószobájában csaptak fel a lángok, az ott lévő ágy és környezete égett. A tűzoltók kihozták az épületben rekedt embert, de az életét már nem lehetett megmenteni. Az egységek a tüzet percek alatt eloltották.
Nem zárható ki, hogy ágyban dohányzás vezetett a tűzhöz, azonban a pontos keletkezési körülményeket tűzvizsgálati eljárás keretében tisztázzák majd.
Az év első négy hónapjában a tűzzel érintett otthonoknak csak a töredékében volt füstérzékelő, pedig ezek a készülékek a tűz keletkezésekor azonnal jeleznek, amikor még van idő cselekedni-írta honlapján a katasztrófavédelem.
Nem árt tudni
A füstérzékelő már a tűz korai szakaszát érzékeli, ha kisebb vagy nagyobb mértékű füst keletkezik. Használhatunk elektromos füstérzékelőt vagy vezeték nélküli, elemmel működő berendezést. A kettő közül a vezetékes változatot tartják megbízhatóbbnak, ám ne feledjük, hogy a szakszerű beszerelés drágább. Az elemes érzékelőknél pedig ügyeljünk az elemek cseréjére és az ellenőrzésre. Az elem merülését rendszerint hang és LED-világítás jelzi. Mindkét típusnál legalább tízévente javasolt a csere. (Primanet blog)
Friss
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256….. – Frissítés!
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….