Connect with us

Sport

Szijjártó Péter Budapestre költözteti a Nemzetközi Úszószövetség központját

Megosztás

A Nemzetközi Úszószövetség 1908-as létrehozásakor hazánk a nyolc alapító tag között volt.

Megosztás

Budapestre költözik a Nemzetközi Úszószövetség központja a svájci Lausanne-ból, amennyiben az erről szóló megállapodást a szervezet kongresszusa is jóváhagyja – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.

A Nemzetközi Úszószövetség 1908-as létrehozásakor hazánk a nyolc alapító tag között volt

A tárcavezető arról számolt be, hogy megállapodást írtak alá Huszain al-Muszallammal, a Nemzetközi Úszószövetség elnökével a szervezet székházának Budapestre költözéséről, az elnökség erre vonatkozó egyhangú döntését pedig majd a kongresszus véglegesítheti.

Aláhúzta: Magyarország a világ úszósportjában kiemelt szerepet játszik, nemcsak azért, mert magyar versenyzők rendszeresen nyernek aranyérmeket a világbajnokságokon és olimpiákon, hanem azért is, mert a Nemzetközi Úszószövetség 1908-as létrehozásakor hazánk a nyolc alapító tag között volt.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy Magyarországon két nemzetközi sportszövetségnek van központja egyelőre, emellett tíz, ENSZ-hez kötődő szervezet is működik itt, és mindannyian elégedettek a körülményekkel.

„Természetesen hatalmas elismerés lesz Magyarország számára, ha a Nemzetközi Úszószövetség globális központja ide költözik Budapestre. Kifejezett célja a szervezet vezetőinek, hogy majd a világ úszósportját irányító központban a munkatársak legalább fele magyar legyen” 

– mondta.

„Nyilvánvalóan az ő ideköltözésük a sportturizmust rendkívüli mértékben fel fogja lendíteni, és még inkább megnöveli Magyarország amúgy sem kicsi szerepét a világ úszó- és vízilabda sportjában” – tette hozzá.

(MTI)

Pert veszítettek Hosszú Katinkáék

Szerző