Kerítésen innen
Legfrissebb! – Több mint 20 magyar katona sérült meg Koszovóban
Egyre jobban elszabadulnak az indulatok Koszovóban a szerb kissebség és az albánok között, ennek során a NATO békefenntartóval is összecsaptak, ennek során több mint 20 magyar katona is megsérült. is megsebesült.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf:
Helytállnak a magyar katonák a NATO koszovói békefenntartó missziójában, a KFOR-ban. Tömegoszlatási feladatokra vetették be a koszovói Zvecan településen a Magyar Honvédség NATO békefenntartó erejében részt vevő kijelölt katonáit. Az összecsapásban több nemzet katonái is megsérültek. A jelenlegi információk szerint köztük több mint 20 magyar katona, ebből 7 fő súlyosan, de állapotuk stabil. A sérült magyar katonákat a Magyar Honvédség további kezelésre légi úton, Magyarországra szállítja. A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség folyamatosan tájékoztatást ad a helyzetről- írta a miniszter a közösségi oldalára.
A Magyar Honvédség közösségi oldalán közölte, hogy hétfőn késő este egy kifejezetten egészségügyi ellátásra kialakított Airbus A319-es repülőgép indult el a helyszínre Kecskemétről.
Előzmény
Az április 23-i, előrehozott választások Koszovó északi részén óriási felháborodást keltettek a helyi, javarészt szerbek lakta részeken. A szerbek bojkottálták a választásokat, így eshetett meg, hogy Zvecsánnak albán polgármestere lett, aki pénteken kezdte volna meg munkáját, ezt azonban a helyi szerbek nem hagyták neki. Erre válaszul kivonultak a koszovói rendőrség különleges egységei, könnygázzal és sokkoló bombákkal megfékezve a tömeget. Ezt látva Szerbia elnöke és a fegyveres erők parancsnoka, Aleksandar Vucsics a legmagasabb készültségi szintet rendelte el a hadseregnél-írja az Index.
A KFOR egységei hétfőn vonultak ki az észak-koszovói zavargások helyszíneire , ez vezetett az összecsapásokhoz amelyben a magyar békefenntartók közül mintegy 20-an megsérültek.
Az AFP hírügynökség már hétfő este nyolc órakor arról számolt be hogy már huszonöt békefenntartó sérült meg az összecsapásokban.
Szerző
Friss
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ