Kék fény
Budapesten tűzcsapnak vágódott egy motoros nő, azonnal meghalt
Tűzcsapnak ütközött egy motoros a Kerepesi úton, közölte honlapján a rendőrség péntek délután. A járművet vezető nő a helyszínen meghalt.
Tűzcsapnak ütközött egy motoros a Kerepesi úton, közölte honlapján a rendőrség péntek délután. A járművet vezető nő a helyszínen meghalt.

A rendelkezésre álló adatok alapján
2023. június 23-án 15 óra 50 perc körül egy motoros egy tűzcsapnak ütközött Budapest 8. kerületében, a Kerepesi úton. A motort vezető nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Jelentős korlátozásokra kell készüli szombaton Budapesten rendezvények miatt
szombaton 11 órától előreláthatólag 14 óráig motoros felvonulást tartanak a Hősök teréről indulva a belváros, a Szabadság híd, a budai rakpartok, a nagykörút és az Andrássy út érintésével. Ezt követően, 14 órakor kezdődik a szekérfesztivál, amelynek résztvevői a belvárosból indulva az Andrássy úton át a Városligetbe vonulnak, ahova várhatóan 16 órakor érkeznek meg.
A motoros felvonulás miatt szombaton 11 és 14 óra között a Dózsa György út – Hősök tere – Városligeti fasor – Bajza utca – Damjanich utca – Rottenbiller utca – Rákóczi út – Astoria – Múzeum körút – Kálvin tér – Vámház körút – Szabadság híd – Szent Gellért rakpart – Döbrentei tér – Friedrich Born rakpart – Sztehlo Gábor rakpart – Bem rakpart – Gyóni Gézi tér – Margit híd – Szent István körút – Teréz körút – Andrássy út – Hősök tere – Dózsa György út – Gundel Károly körút – Állatkerti körút – Hermina út – Ajtósi Dürer sor – Stefánia út útvonalon kell korlátozásra készülni.
A motoros vonulás idején a haladási irány szerinti sávokat lezárják, a keresztirányú forgalmat 5-10 percre megállítják – olvasható.
Szerző
Friss
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?
- Magyar Péter: nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 10., csütörtök
- Dr. Zamecsnik: nem üres politikai jelszó, hanem valós jogi forgatókönyv lehet a Tisza Párt „út a börtönbe” programja
- Megvan végre a felelős az MH17-es maláj repülőgép katasztrófájért: a bíróság Oroszországra mutatott
- Ginnel pácolt lazac, pirított királyrák, konfitált kacsa – A Harcosok Klubja VIP-cateringje 8,7 milliót kóstált
- Bruck András: pénz legyen vagy szabadság? – ez itt a kérdés