Kerítésen túl
Orosz polgárháború – Erdogan török elnök és Putyin telefonon beszélt egymással – És a többiek…..
Recep Tayyip Erdogan török elnök a józan ész jelentőségét hangsúlyozta telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, miután a Wagner orosz katonai magánvállalat fellázadt az orosz hadvezetés ellen – közölte szombaton a török államfői hivatal kommunikációs igazgatósága.

Erdogan: fontos a józan ész
A közlemény szerint a két vezető a legutóbbi oroszországi fejleményeket vitatta meg a beszélgetés során.
Erdogan a józan ész jelentőségét hangsúlyozta, majd aláhúzta:
Törökország kész megtenni „a ráeső részt” annak érdekében, hogy a történtek a legrövidebb időn belül békében rendeződjenek.
A hívást a török fél kezdeményezte jelentette be Erdogan török elnök sajtóosztálya.
Nem sokkal korábban a Kreml is tájékoztatást adott ki a telefonbeszélgetésről, melyben azt hangoztatták, hogy a török elnök „teljes támogatásáról” biztosította az orosz vezetést.
És a többiek?
Szemle:
Salome Zourabichvili grúz elnök
Grúzia „szorosan figyelemmel kíséri” az oroszországi eseményeket – mondta szombaton Salome Zourabichvili elnök.
Annalena Baerbock német külügyminiszter
Tegnap este óta „nagyon szorosan” figyelemmel kíséri a fejleményeket, és szoros kapcsolatban áll külföldi partnereivel – mondta szombaton a külügyminiszter.
„Az oroszországi német állampolgároknak azt tanácsoljuk, hogy tartsák be a hozzáigazított utazási és biztonsági tanácsainkat”
– tette hozzá.
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök
„Nagy figyelemmel kíséri az Oroszországban kibontakozó eseményeket, amelyek arról tanúskodnak, hogy az Ukrajna elleni agresszió az Orosz Föderáción belül is instabilitást okoz”
– áll a hivatal közleményében.
A moszkvai olasz nagykövetség arra kérte az oroszországi Rosztov és Voronyezs régiókban élő olasz állampolgárokat, hogy maradjanak „veszteg”, és tájékozódjanak a fejleményekről – jelentette szombaton a CNN leányvállalata, a SkyTG24.
stb…
Előzmény
Ahogy azt hajnalban már megírtuk a Wágner-zsoldosok lázadása polgárháborúba rántotta Oroszországot. Egyenlőre ne tudni, milyen kimenetellel zárul a 2fegyveres kaland, de néhány elemző már arról beszél, hogy a nap folyamán Putyin akár el is vesztheti hatalmát.
Szerző

Friss
- Szia, Uram! Kérsz 1.600 milliós EU-támogatást, ami nyomtalanul eltűnhet? – Csak tudnánk, mi baja velünk az Uniónak….
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára
- Furfangos Fidelitasosok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt