Connect with us

Kerítésen túl

Orosz polgárháború – Erdogan török elnök és Putyin telefonon beszélt egymással – És a többiek…..

Megosztás

 Recep Tayyip Erdogan török elnök a józan ész jelentőségét hangsúlyozta telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, miután a Wagner orosz katonai magánvállalat fellázadt az orosz hadvezetés ellen – közölte szombaton a török államfői hivatal kommunikációs igazgatósága.

Erdogan: fontos a józan ész

A közlemény szerint a két vezető a legutóbbi oroszországi fejleményeket vitatta meg a beszélgetés során.
Erdogan a józan ész jelentőségét hangsúlyozta, majd aláhúzta:

Törökország kész megtenni „a ráeső részt” annak érdekében, hogy a történtek a legrövidebb időn belül békében rendeződjenek.

A hívást a török fél kezdeményezte jelentette be Erdogan török elnök sajtóosztálya.

Nem sokkal korábban a Kreml is tájékoztatást adott ki a telefonbeszélgetésről, melyben azt hangoztatták, hogy a török elnök „teljes támogatásáról” biztosította az orosz vezetést.

És a többiek?

Szemle:

Salome Zourabichvili grúz elnök

Grúzia „szorosan figyelemmel kíséri” az oroszországi eseményeket – mondta szombaton Salome Zourabichvili elnök.

Annalena Baerbock német külügyminiszter 

Tegnap este óta „nagyon szorosan” figyelemmel kíséri a fejleményeket, és szoros kapcsolatban áll külföldi partnereivel – mondta szombaton a  külügyminiszter.

„Az oroszországi német állampolgároknak azt tanácsoljuk, hogy tartsák be a hozzáigazított utazási és biztonsági tanácsainkat”

– tette hozzá.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök

Nagy figyelemmel kíséri az Oroszországban kibontakozó eseményeket, amelyek arról tanúskodnak, hogy az Ukrajna elleni agresszió az Orosz Föderáción belül is instabilitást okoz”

– áll a hivatal közleményében.

A moszkvai olasz nagykövetség arra kérte az oroszországi Rosztov és Voronyezs régiókban élő olasz állampolgárokat, hogy maradjanak „veszteg”, és tájékozódjanak a fejleményekről – jelentette szombaton a CNN leányvállalata, a SkyTG24.

stb…

Előzmény

Ahogy azt hajnalban már megírtuk a Wágner-zsoldosok lázadása polgárháborúba rántotta Oroszországot. Egyenlőre ne tudni, milyen kimenetellel zárul a 2fegyveres kaland, de néhány elemző már arról beszél, hogy a nap folyamán Putyin akár el is vesztheti hatalmát.

 

Szerző