Ernyey Béla: könyörgöm, de tényleg…

Az újságírás etikai kódexe első helyen szögezi le, hogy a „hír szent, a vélemény szabad”. Ezt az alapszabályt az sem írja felül, ha uborkaszezon van és az sem ment fel alóla, ha az említett tollforgató nem járta ki az ajánlott iskolákat ahhoz, hogy e hivatás szakmunkása legyen, így nem ismeri az 1 x 1 -ét.

Szerencsés eset – mármint nekik….

Manapság, amikor celebnek lenni pár pillanat műve, nem kell hozzá teljesítmény, tudás, elég akkor és ott lenni, ahol arról döntenek, hogy kinek adnak pár perc hírnevet, hogy aztán ugyanilyen megfontolás alapján dobják a süllyesztőbe, szükség van ugyanilyen „felkészült” alanyt és állítmányt egymásután leírni képes „sajtómunkásokra” is, akik bármihez hajlandóak a nevüket adni, hiszen darabbérben fizetik őket. „Szerencsés esetben” a két említett egymásra talál és már kész is a hír, amit a gyanútlan erre éhes olvasó végigböngész a jóltájékozottság reményében. Hogy igaz-e, vagy sem, hogy hihető-e azzal egyik fél sem foglalkozik, mindenki boldog és elégedett….

Egy újabb kutatás is ezt támasztja alá, hiszen kimutatták, hogy az emberek több mint 60% olyan „hírforrást” is fogyaszt amelnyek megbízhatóságát maga is kétségbe vonja.

Igen ám, de…

Mit tegyenek -tehetnek- azok a valódi művészek, akik kimaradnának a talmi „népszerűség” e szegmenséből? Ilyen például Ernyey Béla és felesége, Balaton Dóra, akik hivatalos közösségi oldalukon osztják meg életük ránk tartozó részét. Most például ezt:

„Kedves Szimpatizánsok, kérem, hogy ne csak olvassák, hanem sokkal inkább értsék, és kezeljék is a helyén azt a mérhetetlen mennyiségű dezinformációt, amely a velem és feleségemmel kapcsolatban időről időre megjelenik a legigénytelenebb magyar szennylapokban.

Miután többször kértem hivatalosan a két, számomra legmocskosabb álhíreken kérődző, naponta megjelenő bulvárlapot, hogy – miután néha még a nevemet sem képesek helyesen leírni – kíméljenek meg nyolcelemit végzett újságírótanonc-bedolgozóik légből kapott támadásaitól, és ne emeljék át más, nívós hetilapok rólunk szóló valós híreit minősíthetetlen színvonalú irományaikba, rájöttem, hogy harcunk a mai magyar médiavalóságban inkább egy reménytelen Don Quijote-i hős kétségbeesett vagdalkozásra hasonlít, mintsem egy ismert pár jogos önvédelmére.

Ezért a következőket szeretném leszögezni és egyben kérni is Önöktől:

feleségemnek és nekem nincs szükségünk az ezekből a lapokból áradó stílustalan rosszindulatra és slampos igénytelenségre, valamint arra a kétes ismertségre sem, amit ezek a sajtóorgánumok sugallanak.

Ezért kérünk mindenkit, aki gyakran, vagy csak néha beleolvas Facebook oldalam bejegyzéseibe, hogy kezeljen minden, rólunk megjelenőn bulvárhírt a következő szűrő alkalmazásával: amennyiben a két – szinte mindenki által beazonosítható szennylap egyikében olyan riportot, bejegyzést, vagy beszámolót olvas rólunk a jövőben, amely egyes szám első személyben van fogalmazva – tehát úgy tűnik, mintha mi adtuk volna az interjút az újságnak –

jelentse azt nekünk itt, az oldalamon, és jogász feleségem azonnal megteszi a szükséges intézkedéseket. Ugyanis mindaz, amit ezek a folyóiratok ”személyes értesülés”-alapon összehordanak rólunk, olyan hazugság-áradaton alapul, amelyhez nekünk személy szerint semmilyen közünk nincs.

Azok a más lapokból kiollózott „elsőkézből jövő” hírek pedig, amikre a két lap néha hivatkozik, teljesen légből kapott, uborkaszezoni parasztvakítások.

Szeretném leszögezni,

hogy Dóri és én mindketten tudjuk, hogy manapság a csendes boldogságnak Magyarországon nincs valódi hírértéke. De miután minden hangos kalamajka és beteges feltűnősködés távol áll tőlünk, mi a jövőben is inkább a magánéleti békét és a nyugalmat választjuk, mint az ezekből a lapokból áradó olcsó szenzációhajhászást.

Megértésüket és együttműködésüket előre is köszönjük. Béla és Dóri…”

Ernyey Béla: begyűrűzik a nem-kitüntetettek sértett hiúsága