Kerítésen innen
MSZP: Azonnali segítséget, dupla családi pótlékot a családoknak!
Az MSZP kezdeményezi a családi pótlék összegének megduplázását, hiszen annak mértéke 13 év alatt egyszer sem emelkedett.
Az MSZP kezdeményezi a családi pótlék összegének megduplázását, hiszen annak mértéke 13 év alatt egyszer sem emelkedett. A brutális infláció és az egyre dráguló megélhetési költségek miatt, számos családnak van egyre égetőbb szüksége segítségre.
Az MSZP ezen családok helyzetén kíván enyhíteni
A kormány elhibázott gazdaságpolitikája miatt, az infláció hónapok óta meghaladja a húsz százalékot, ez pedig számos magyar családnak elviselhetetlen terhet jelent. A családi pótlék összege 13 éve egy forinttal sem emelkedett, mára teljesen elértéktelenedett a támogatás. Az MSZP ezért javaslatokat nyújtott be a családi pótlék értékállóságának biztosítására.
Az MSZP javasolja a családi pótlék, az anyasági támogatás, a gyermeknevelési és gondozási támogatás összegének duplájára emelését
Továbbá, hogy a családi pótlék összege az év első havi inflációjának mértékével emelkedjen, a pótlék összegét minden hónapban fizessék ki, augusztusban pedig – az iskolakezdésre figyelemmel – ez duplázódjon meg.
A kormánynak el kell ismernie a gyermekneveléssel járó felelősséget, társadalmi értéket és anyagi áldozatvállalást. Emellett a gyermekszegénység ellen is hatékonyabban kellene fellépnie, ezért kéri az MSZP a javaslatok kormányzati támogatását, ahogy – ugyan két évvel később – de a SZÉP-kártyával kapcsolatos kezdeményezéseket is megfogadta a kabinet.
Forrás: MSZP Országos Központ
Családi pótlék, ki vagy a mennyekben…..
Szerző
Friss
- Magyar drogbárók lefoglalt fegyverekeit bocsátja licitre a NAV
- A magyar kormány ebben az esetben végre a jó oldalon áll – Orbánék befogadnak
- Pályaválasztási horoszkóp – Mi illene hozzád, ha most kezdenéd?
- Nocsak, mi történt? Robert Fico támogatja Ukrajna EU-tagságát – Euro beszél…?
- Varga Judit és az Ő ‘vizsgaremeke’: egy fiókos TV-szekrény – Gratulálunk!
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!