Budapesti hétköznapok
Kék óra: augusztusi október – Budapest felett az ég
Olvasónk azon a bizonyos kék órán, hajnalban készítette képünket a budapesti égboltról. Ennek az augusztusi hétnek első napja sokkal inkább emlékeztet majd a fázós októberekre, mint az alig néhánynapja „tomboló” nyárra.
Azon a kék órán
Persze a szubjektív időjárás érzékelésünk olykor megvezethet minket, ezért van, hogy a mai napon is zordabbnak érezzük az időjárást, mint amilyen lesz. A valóban tárgyilagos előjelzés az eumet oldalán így szól:
Reggelre az ország túlnyomó része felett már szakadozott felhőzet a valószínűbb. Elszórtan, kevés helyet érintően továbbra is előfordulhat záporeső.
Hétfőn szeles, hűvös, de már zömében változóan napos-felhős időben lehet részünk. A napsütést időről-időre erősebben megnövekvő felhőzet zavarja meg, majd ismét csökken a felhőtakaró.
Elszórtan, nagyobb valószínűséggel az ország délnyugati harmadán és az északkeleti határvidéken, ezen a napon is kialakulnak záporok, egy-két zivatargóc, de az ország túlnyomó részén már nem esik.
A délnyugati megyék kivételével erős, délelőtt gyakran viharos (50-70 km/óra) lökésekkel kísért ÉNY-i szél fúj, ami jelentősen rontja a hőérzetet.
Estétől egyre nagyobb területen mérséklődik a szél, a legtovább a Duna-Tisza közén várható erős légmozgás. Éjszaka változó, többnyire mérsékelt, szakadozott felhőzet valószínű. Csapadéktól nem kell tartani. Hűvös/hideg lesz a hajnal.
Úgy készüljön, hogy a hőmérséklet csúcsértéke 16-23 fok között várható.
Mit mond erről Kern András?
Szerző
Friss
- Hoppá, most éppen Szájer József gabalyodott Juszt László hálójába
- Vidéki prókátor: mától a szájeri tákolmány már biológiatankönyvnek sem jó, legfeljebb hittankönyvként használható
- A ‘bátrak’ az újdonságok gránitba vésése után sem tétlenkedtek, maradt még feladatuk….
- Újabb cikis ’emberarcúsítási’ kísérlet tett nevetség tárgyává két fideszes közszolgát
- Gábor György: szinte látjuk magunk előtt, amint Orbán épp most jön a templomból és tart a kocsmába
- Miska kancsó Japánban, avagy ha csinálunk valamit, csináljuk jól!
- 140 igen, 21 nem – Elfogadták az Alaptörvény újabb, 15. módosítását
- Mennyit ér egy petíció, amit még ‘Pókember is aláírhatna – Ez nem népi támogatás, hanem egy digitális maszkabál’
- Blokád a parlamentnél, ami most a fotelből élőben követhető
- Mínusz 1 fő, távozott az amerikai kormányból Peter Marocco, Orbán nagy barátja