Kerítésen innen
A hazánkban ideiglenesen itthon tartózkodó Novák Katalin kibujt szerepéből úgyis, mint szög a zsákból
A szeptemberi iskolakezdésre hazaérkezett Novák Katalin Magyaroroszág utazó köztársasági elnöke is és azonnal bele is vetette magát a felújított iskolákban parádézó kormánypárti politikusok sokadalmába
„Büszkeségeink”
Ahogy az lenni szokott, a kormánypárti politikusok élükön Novák Katalin köztársasági elnökkel ott pózoltak a nem túl sok, de azért létező új vagy felújított iskola évnyitóján, de ez még nem volt elég, sajnos beszéltek is miközben honfiúi/leányi (nem kívánt törlendő) kebelük dagadt a büszkeségtől.
Ezek az urak és hölgyek valahogy mindig csak a sikereknél tolongnak, viszont, ahol valóban szükség lenne rájuk, mint például a gyömrői, borzasztó állapotban leledző Fekete István iskola évnyitóján egyikük sincs ott, oda senki sem visz, ha már hagyták így lepusztulni az iskolát, gyorssegélyt.
Most is egymásba ért a „személyigazolványuk” például Csepelen, de a többi dicsekvésre méltó helyszínen is több méter nemzeti színű szalag mögé fértek be az átvágók (értsd szó szerint!)
Nagyot domborított a Fidesz köztársasági elnöke is
Novák Katalin több más politikus (?) társával a szigetszentmiklósi évnyitót örvendeztette meg jelenlétével, ahol éppen csak a nemváltó óvodások megrontóit nem hozta elő szégyenletes beszédében:
Iskolaavatás Szigetszentmiklóson – A jó iskola csak a tanár-szülő-gyermek harmonikus hármasával lehet teljes. Hálásak lehetünk azért, mert békében kezdődhet az új tanév, a szülők szabadságban nevelhetik a gyermekeiket, vannak elkötelezett nevelők, fejlődnek az iskolák és egyre több tudás birtokába kerülhetnek gyermekeink. Két házi feladata van Magyarországnak: az egyik a pedagógusok helyzetének rendezése, a másik az iskolákat bevenni akaró, és azokat eszközként használni szándékozó ideológiákkal szembeni fellépés. Ahogy a kárpátaljai gyerekek énekelték Szent István ünnepén Beregszászon: “Ne hagyjátok a templomot és az iskolát!” Jó tanévet kívánok mindenkinek!
Így vetkőzi le a karvaj békegalamb jelmezét és közben még a kárpátaljai, beregszászi gyerekek énekét is idekeveri megszentségtelenítve azt, hiszen a mai Magyaroroszágon nem az ellenzék, hanem éppen az által is képviselt „állampárt” és csatlósai törnek az oktatás ellen.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Holnaptól, ha hülyeséget kommentelsz, kimegy Lánczi és elveszi a laptopodat? – kérdezte egy hozzászóló a Kocsis-javaslat hallatán
- Magyar: ne ijedjenek meg, nem M. Lőrinc és T. István érdekeltségei kerültek veszélybe, hanem az óvodák, iskolák és kórházak felújítása
- 2023-ban 1,2 milliárd 1.200 millió- hiányzott a Fidesz-pártkasszából – Ki a hitelező és mi a biztosíték?
- „A vietnámi háborút Karácsony dédnagyapja indította el…” – Cirka ennyire igaz a főpolgármester szerint a Szentkirályi-klipsorozat
- Kiszivárgott a lebutított narancssárga mesterterv, avagy porszem került a Fidesz-gépezetbe
- Cannes-i kitekintő, indul a show – Mesterkurzus Meryl Streeppel
- Hiába beszél nekik (is) Pellegrini elnök – Orbán Viktor és társai a szégyenletes úton
- Eljárás a Meta ellen az EU-ban, a kiskorúak védelmében
- Fantasztikus kirúgott/kilépett tanár-végzős diák találkozó a Radnótiban
- Életfogytiglan – A „harmadik csapás,” ítélet a magyar pedofilnak