Kerítésen innen
Pintér rendőrminiszter és a fideszes képviselők megint megfutamodtak a számonkérésnek még a lehetősége elől is
Határozatképtelen volt az Országgyűlés népjóléti bizottságának csütörtöki ülése, amelyen sem a kínai lélegeztetőgépekről meghallgatni kívánt Pintér Sándor belügyminiszter, sem a kormánypárti képviselők nem jelentek meg – közölte Varga Zoltán, a bizottság DK-s elnöke online sajtótájékoztatóján.
Bátran meghátráltak
Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője szerint az ülésen számot kellett volna adni, Pintér Sándornak is arról, hogy három év után felelősségre vonnak-e valakit a 300 milliárd forintért megvett és azóta is talán raktárakban porosodó, használhatatlan kínai lélegeztetőgépekért.
A Demokratikus Koalíció szerint
az Orbán-kormány kétszeresen okozott kárt a magyar adófizetőknek a kínai lélegeztetőgépekkel. Először túlárazva szerezték be azokat, majd fizettek az egyszer sem használt gépek tárolásáért is.
– mondta.
Abból a 300 milliárd forintból, amit a „fideszes csókosoknak” fizettek ki a kínai lélegeztetőgépekért „az orbáni inflációtól szenvedő” magyarok bérére és nyugdíjára lehetett volna költeni. Ezt az összeget megkaphatták volna a méltatlanul alulfizetett tanárok, tűzoltók, szociális és egészségügyi dolgozók, vagy „a lassan a puszta túlélésért küzdő nyugdíjasok” – sorolta.
Tanultak Orbántól
A Fidesz vezetői által sokszor meghivatkozott 133 bátor ember, semmi újat nem tett, ahogy a miniszter sem, csak amit több mint egy évtizede Orbántól ellestek és jól megtanultak, a hazug nagyképű megfutamodást minden nehéz helyzet és vita elől. Ezt teszik rendre az ellenzék által összehívott rendkívüli parlamenti üléseken is.
Emlékeztetőül
Ilyen zavarodottan, idegesen reagál Orbán Viktor és köre, ha véletlenül „szembe jön” velük” ahogy legutóbb Hadházy Ákos személyében egy valódi kérdés:
Többek között a következők hangoznak el a videóban Orbán szájából:
- „Sunyi alak, nem? Hát most mondd meg!”
- „Nézzétek meg! Sompolygó, sunyi róka, hát nem? Most mondjátok meg! Ez egy sompolygó, sunyi róka, mondjuk meg neki!”
- „Azt értse meg, hogy maga egy olyan sunyi alak, hogy magával senki sem áll szóba. Ilyen emberekkel nem szoktam… Nézze, szívesen beszélünk mindenkivel mindenről, de maga egy olyan sunyi alak, hogy magával nem tudunk beszélni”
–írtuk meg alig két hónapja.
Szerző
Friss
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
- Az új Rajk-per elé…
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája