Gábor György az izraeli háborúról

Ha az ember a hírportálokat olvassa tulajdonképpen arra jut, hogy szinte valamennyi igyekszik oldalt választani a legújabb izraeli háború ügyében. Csak nagyon kevés az olyan elmélyült, nem pusztán a dolgok felszínét kapargató vélemény, mint Gábor György filozófusé.

Pár nap alatt eljutottunk oda,

hogy az „ellenzékinek” kozmetikázott, valójában „őfelsége ellenzéke” televíziójának egyik műsorában kibuggyanhatott egy amott rendszeresen beszéltetett szájból valami olyasféle, hogy ezeket a szerencsétlen terroristákat a nyomor kiváltotta elkeseredés kényszeríti a gyilkolásra, s miután a világ jelentős része az „optimális” megoldáson töri a fejét, meg azon, hogy vajon mi lenne az arányos és megfelelő válasz Izrael részéről, újfent bebizonyosodott, hogy szekularizált világunk megannyi megmondóembere súlyos tévedésben ringatózik. Olyan ez, mintha arról cserélnénk eszmét, hogy a zsidók szerint a Messiás még nem érkezett el, viszont a keresztények szerint már elérkezett, úgyhogy a nemzetközi vallási világbéke érdekében a tárgyalóasztal mellett az érintett felek dolgozzanak ki egy olyan optimális és arányos megoldást, amely mindkét fél vallási érzékenységét maximálisan szem előtt tartva tekintse irányadónak az ENSZ, a Biztonsági Tanács és az UNESCO által elfogadott és javasolt kompromisszumos megoldást, miszerint mostantól kezdődően a hét első három napján eljön a Messiás, a hét második három napján nem jön el a Messiás, a maradék hetedik napon pedig, akár eljött, akár nem, megpihen, hiszen neki is kijár a relaxációhoz való jog, pláne egy ilyen zűrzavaros világban.

A Hamász politikai céljait alapvetően vallási alapvetések határozzák meg, s messze nem a nyomorból való kitörés szándéka,

Hamarosan hosszabban tervezek írni a kérdésről, de szeretném elmondani, hogy mindaddig, amíg a Hamászt „csak” terrorszervezetnek nézi a művelt nagyvilág, egy lépéssel sem kerülünk közelebb a megoldáshoz, épp ellenkezőleg. A Hamász politikai céljait alapvetően vallási alapvetések határozzák meg, s messze nem a nyomorból való kitörés szándéka, vagy a szociális helyzetből fakadó elkeseredettség. Ha a művelt világ nem képes felismerni az események és történések mögötti legmeghatározóbb vallási összetevőket, az nagyjából olyan – ahogy erre egy neves valláspolitikai szakértő felhívta a figyelmet -, mintha a történészek a XVIII. századi Európa leírásakor meg sem említenék a francia forradalmat.

A Hamász vérgőzös, gyilkos terrorista szervezet, ez nem vitás,

de ha ilyen-olyan okokból (sok oka lehet ennek) nem vagyunk képesek felismerni a terrorháború vallási alapjait és összetevőit (vagy azért, mert világló aufklérizmusunkba belefeledkezve azt gondoljuk, hogy a szekularizáció győztes és ellenállhatatlan buldózerként söpörte el véglegesen és visszavonhatatlanul a „denevér babona! bagoly vakbuzgóság!” (special thanks to Csokonai Vitéz Mihály) roppant sötétségét, vagy azért, mert vallástörténeti és vallástudományi ismereteink odáig terjednek, hogy a vallást a világbékével és a „szeressük egymást, gyerekek” bukolikus gondolatával azonosítjuk, akkor továbbra is egy totális és reménytelen tévúton botorkálunk.
Ugyanis a Hamász harca vallási küzdelem az igazhitűek és a hitetlenek között: az iszlamista törvénykezés bevezetéséért, Izrael eltörléséért (minthogy Izrael nem szekuláris ellenség, hanem vallási!), egy iszlamista állam megteremtéséért, a Jordán folyótól a Földközi tengerig terjedő földért, amely korántsem szekuláris földdarab, hanem az iszlám szent földje.

Mint jeleztem, a közeljövőben erről részletesebben kívánok írni, de már most leszögezném: vallási nézetek, vallási meggyőződések és különféle hitrendszerek dogmái, a hit sajátosságából fakadóan nem alkalmasak racionális tárgyalások, méltányos és megnyugtató kompromisszumok és arányos döntések meghozatalára.
Egy biztos: a fenti probléma „félreolvasása”, fel nem ismerése a legsúlyosabb katasztrófákat eredményezheti csupán

– fejeződik be Gábor György jegyzete.

(A Messiás, szerk.)

Ezeket olvasta már?