Kerítésen innen
’48 – ’49: A korszak, amikor egyértelmű erkölcsi fölényben voltunk
1848-49 forradalma és dicsőséges szabadságharca során kiérdemeltük a világ megbecsülését. A szabadságáért bátran küzdő, sokáig a túlerővel szemben is eredményes nép nyilvánvaló erkölcsi fölényben volt az elnyomókkal szemben. Ezt bizonyítják a Götz osztrák vezérőrnagy halála után történtek is
A másfél éves küzdelem azonban sok apró mozzanattal, kiváló emberek kiváló gesztusainak emlékével is megerősítette, hogy nagyon büszkék lehetünk történelmünknek erre a korszakára.
Idézzük most fel a váci csata jeleneteit!
Az 1849-es tavaszi hadjáratban az isaszegi győzelem után Windischgraetz Pest felé várta a honvédsereget, de Görgei tábornok váratlanul északra fordult, hogy a Duna mentén egészen Komáromig nyomuljon. A meglepett osztrák helyőrség Vácnál ütközött meg először a magyar szabadságharc hadseregével.
Vác Alsóvárosban ma is áll a nevezetes híd, ahol az osztrák városparancsnok, Götz vezérőrnagy tüzérsége gyilkos tüzet zúdított az érkező magyar egységekre.
Személyesen irányította a védelmet
Az osztrák főtiszt nem távolból parancsolt kitartást embereinek, személyesen vezényelte a védelmet.
Nagy veszteségek miatt elakadt a magyar roham, de aztán a mieinknél is élre állt egy bátor tiszt, Földváry Károly, és dicsőséges, elsöprő roham következett.
A város elvesztése már csak percek kérdése maradt, de Götz vezérőrnagy továbbra sem menekült, és súlyos sebet kapott.
Götz megkapta a tiszteletet a magyar ellenféltől
Görgei tábornok ekkor saját orvosára bízta az ellenség bátor vezérét, de a seb halálosnak bizonyult. A magyar tisztek körében hunyt el a vezérőrnagy, és a temetését is teljes katonai tiszteletadással, a magyar hadsereg tisztjei jelenlétében szervezték.
Götz vezérőrnagy sírja ma is megtalálható Vácott, az alsóvárosi temetőben, nem messze a nevezetes hídtól.
Önkéntelenül is összevetjük mindezt azzal, ahogyan a szabadságharc leverése után a győztes osztrák hatalom viselkedett vezetőinkkel és egyszerű honvédeinkkel…
(A történetet megörökítette Görgei Artúr, Életem és működésem címmel megjelent emlékirataiban olvasható.)
Szerző
Friss
- Interjú: Füredi Krisztián szexuálpszichológus
- Robbanás Moszkvában: ég Vlagyimir Putyin limuzinja
- Szanyi Tibor: a világ vége
- Propagandalevelet kap mindenki a kormánytól Orbán szavaztatási ötlete mellé – Aki kinyomtatta, már jól járt…
- Szülők kérték, Rétvári államtitkár teljesíti
- Tarjányi Péter: egy átlagos szombat….
- Magyar Péter szombat reggeli (nagyon is valószínű) összeesküvés elmélete + egy kis Hadházy
- Erre gondolt, miniszterelnök úr? -‘Áttelt poloska’ támadta meg Balatonalmádi jegyzőjét
- Lázár-tesztember szájával arról ‘érdeklődik’ a regnáló, hogy mit szólna a nép a halálbüntetés bevezetéséhez
- Orbán szerint van, amiben még Gáspár Győző is okosabb nála – Csak nem érik egy újabb miniszterelnök-tanácsadói fizetni valónk?