Kerítésen túl
Amerika egy újabb 9/11-től retteg – A terror” ihlet” árnyékában
Az amerikaiak elleni terrortámadás veszélye teljesen másra szintre került a Közel-Keleten kirobban konfliktus miatt – jelentette ki a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója kedden a Kongresszus előtti meghallgatásán.
A terror „ihlet” árnyékában
Christopher Wray a Szenátus belbiztonsági bizottságának ülésén úgy fogalmazott, hogy
„terrorizmus fenyegetése 2023-as év egészében magas volt, de a Közel-Keleten zajló háború egy amerikaiak ellen az Egyesült Államokban elkövetett támadás veszélyét teljesen más szintre emelte”.
Az igazgató a legközvetlenebb veszélynek azt nevezte, hogy egyes személyek, vagy kisebb csoportok „ihletet” kapnak az események nyomán amerikaiak ellen végrehajtott támadáshoz,
„ide értve belföldi erőszakos szélsőségeseket, akik külföldi terrorszervezetektől merítve a példát muszlimokat és zsidókat egyaránt célba vehetnek”.
Civilek vszélyben
Szintén kedden a Fehér Ház kommunikációs koordinátora sajtótájékoztatón vitatta, hogy az izraeli hadsereg népirtásért lenne felelős. John Kirby elismerte, hogy az izraeli támadásoknak vannak civil áldozatai, de hozzátette, hogy
„ártatlanok meggyilkolása nem célja az izraeli katonaságnak”.
Egyben „teljes tragédiának” nevezte az Gázai övezetben fekvő menekülttábort ért támadást, és azt ígérte, hogy az Egyesült Államok mindent elkövet annak érdekében, hogy az izraeli hatóságok figyelmét felhívja az emberi élet tiszteletének fontosságára, és a civil áldozatok számának korlátozására. Megjegyezte azt is, hogy az izraeliek azt a Hamászt és annak vezetőit veszik célba, amely barbári módon támadta meg országukat október 7-én.
A menekülttábort ért találattal kapcsolatban a Pat Rycer, a Pentagon szóvivője úgy fogalmazott, hogy a „Hamásszal ellentétben, az izraeli hadsereg akarattal nem vesz célba civileket”.
Kép: pixaby
Lépésről lépésre
John Kirby már néhány napja is, ahogy arról szombaton beszámoltunk egy sajtóbeszélgetésen kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, hogy vannak felsőoktatási intézmények, ahol a zsidó diákok félnek, és megfélemlítést szenvednek el, ami „elfogadhatatlan” és
„ellentétes azzal, amit az Egyesült Államok képvisel”.
A fehér házi illetékes ugyanakkor arról is beszélt, hogy nem csak a zsidók, de a muszlimok elleni gyűlölet sem elfogadható, ampedig szintén széles körben tapasztalható.
Szerző
Friss
- Mit érdemel az a Bohár, aki ‘sejtet’ és ezzel ‘mérgez’?
- Lázár: ‘a húsvéti nagytakarítás készen van, következhet a normalitás és a jólét programja!’
- Újabb ‘csurrant-cseppent’-sztori Tiborcz István -Orbán-vő- főszereplésével
- ‘Drága’ -a szó szoros értelmében!- Kollár Kinga! – 20 milliót feccölt a kormányprop. a lejáratására
- 6.700 milliónkba fájt a legutóbbi két nemzeti konzultáció – Mit tippel, mennyit égetnek el erre 2025-ben?
- ‘Szia Urak, megcsináltuk!’ – Lehallgatást gátló telefontok-ajánlás a Magyarországra utazó EP-delegációnak
- Varju: Orbán Viktor feltette magára az elé dobott kínai pórázt
- Akkora maflást kapott Schmidt Mária Juszt Lászlótól, hogy a fal adta a másikat
- 200 milliós pert nyertek úszók a magyar álam ellen
- Brüsszelben nem éri meg sunyinak lenni – EU-s vizsgálat Orbán Balázs MCC-jének cége ellen