Bulvár
Hadas Kriszta: élet kétharmadi-váltásban vagyok, hosszas tipródás előzte meg, de felmondtam az ATV-nél
A mai Magyarországon nagyon nehéz a médiában, főleg a televízióban közügyekről beszélni, mert naponta tízszer ütközöl falakba és pattansz vissza a különböző minisztériumokról, szinte soha senki nem nyilatkozik, nem beszél, nem válaszol és nem mutat meg semmit – mondta el Hadas Kriszta Prima Primissima-díjas újságíró a NLC-nek.
Búcsú az ATV-től
Felmondott Hadas Kriszta, az ATV Heti Napló című műsorának riportere, mert már pánikrohamai voltak a riporteri lét miatt.
„Most azonban muszáj volt meghoznom ezt a döntést, mert nagyon sokat vett ki belőlem ez az életmód”
– mondta Hadas. A riporteri munka mellet a tévés szakember tanított a Metropolitan Egyetemen és egyéb projektjei is voltak.
„Egy idő után ez már annyira sok volt, hogy pánikrohamaim lettek”.
Tombol az öncenzúra
Szerinte a mai Magyarországon nagyon nehéz a médiában, főleg a televízióban közügyekről beszélni, mert
„naponta tízszer ütközöl falakba és pattansz vissza a különböző minisztériumokról, szinte soha senki nem nyilatkozik, nem beszél, nem válaszol és nem mutat meg semmit”.
Arra a kérdésre, hogy volt-e olyan konkrét pillanat, amikor úgy érezte besokallt, Hadas felidézte egy idei riportját, amit a státusztörvény hatására felmondott tanárokról forgatott.
„Olyan nagy volt a félelem az emberekben, hogy az elképesztő. Még az új munkahelyeiken is, amiknek semmi közük nem volt az oktatáshoz, legyen az egy biztosítótársaság vagy egy magáncég. Nem akartak beengedni, hogy megmutassam a kollégát munka közben, mert rettegtek, hogy a politikába keverednek”
– fejtette ki a riporter, aki szerint
„hihetetlen méretűre duzzadt az öncenzúra az emberek fejében. (…) Végül nagy nehezen megcsináltam, a neten közel egymillió ember nézte meg, de akkor és ott mégis elszakadt bennem valami”
– emlékezett vissza Hadas.
A teljes riportot ide kattintva olvashatja.
Friss
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….