Bulvár
Ölt a karácsonyfa – Csak óvatosan!

Meghalt egy nő Belgiumban, miután rádőlt egy húsz méter magas karácsonyfa egy adventi vásáron – közölte a Dernieres Heures című belga napilap internetes oldalán pénteken.

Újraélesztés után, halál
A beszámoló szerint Flandriában, Belgium északi, flamand nyelvű tartományában, a Brüsszeltől 50 kilométernyire fekvő Oudenaarde város karácsonyi vásárán felállított, mintegy öttonnás fenyőfa a 6-os erősségű széllökések következtében dőlt fel.
A balesetben három ember sérült meg, mindhármukat kórháza szállították. Egyiküket, egy középkorú nőt újra kellett éleszteni, azonban néhány óra múlva belehalt sérüléseibe.
Voltak már figyelmeztető jelek
A nő személyazonosságáról további információt nem közöltek, a többi érintettel kapcsolatban még nem tettek hivatalos bejelentést – írták.
A hírportál Marnic De Meulemeester polgármestert idézte, aki közölte: a fenyő a felállítását követően egyszer már kimozdult a helyéből, a műszaki szolgálatnak kellett visszaállítania és megerősítenie. A vásár területét azonnal lezárták, még kérdéses, hogy újranyit-e a karácsonyi időszak hátralévő részében.
Az ügyben vizsgálat indult, de minden valószínűséggel a feldíszített fa rosszul volt rögzítve – mondta a polgármester, majd megerősítette: az elmúlt napok heves esőzései és a rendkívüli erejű széllökések dönthették fel ismételten a fenyőt.
A rendőrség gondatlanság miatt nyomozást indított – zárta beszámolóját a belga hírportál.
Szerző
Friss
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 8., kedd
- Orbán Viktor polgári, nemzeti, keresztény világa
- Hivatalos: nem bünteti a rendőrség a Pride-n felvonulókat
- Frissítve! Riasztást adtak ki az ország keleti részére is, jön a hatalmas vihar
- Vidéki ambíciók és hatalomvágy – Orbán Viktor tanoncévei a mából nézve
- Orbán-áradás – elköltözteti a Harcosok Klubját – a hely új, a szöveg a régi
- A 78 halálos áldozat száma biztosan emelkedni fog
- Vitézy: a Közlekedési Múzeum Lázár álmai szerint eljutott vidékre – Vonatpótlásban a nosztalgia Ikarusok álltak helyt a hétvégén
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 7., hétfő
- A csillagjóslás múltja és jövője egy asztrológus szemével