Banánköztársaság
Gábor György „kifilézte” Balog püspököt – Elég vacak üdvtörténeti kilátások
Gábor György vallástörténész legutóbbi bejegyzésében alaposan leszedi a „keresztvizet” Balog Zoltán református püspök, egykori „mindenminiszter” szövegéről, amelyben Jézusról (is) gondolkodik.
Gábor György vallástörténész legutóbbi bejegyzésében alaposan leszedi a „keresztvizet” Balog Zoltán református püspök, egykori „mindenminiszter” szövegéről, amelyben Jézusról (is) gondolkodik.
„Istent Jézus nélkül csak félreérteni lehet”
„Üres szócséplés az olyan beszéd, amelyet az értelem nem tud követni, s nevetséges, ha valaki olyasmit prédikál, amit sem maga, sem hallgatósága nem képes felfogni, ha tehát – az Úr szavai szerint – a vak vakot vezet” – írta ¹Petrus Abelardus teológus valamikor a XII. század elején. Elképzelni sem merem, mit írt volna Balog Zoltán református püspök minapi kijelentésére, aki ezt találta mondani:
„az első karácsony óta Istent Jézus nélkül csak félreérteni lehet. A világosság nélkül, amit Jézus születése, élete, halála és feltámadása teremtett a világban, Isten legfeljebb egy lassan belefáradó világrendőr…”
Az állítás egyrészt hibás
„Jézus nélkül Istent csak félreérteni lehet”
– mondja Balog, miközben Istenre vonatkozóan egyetlen releváns állításról sem tudható, hogy igaz-e, vagy hamis, de még az sem, hogy az állításnak van-e értelme. A tudományos definíció a „mi az?” kérdésre válaszol, mégpedig a szükségszerű és nem a kontingens tulajdonságok alapján. Az Isten megismerése – ezt már a legjelentősebb keresztény teológusok is vallották (ld. Aquinói Tamás, Anzelm stb.) – meghaladja az ember természetes értelmi képességét. Minden Istenről szóló állítás szabadon igaznak tekinthető, s így egyetértésünket adhatjuk (assentire), vagy szabadon hamisnak nyilváníthatjuk, azaz elutasíthatjuk (dissentire), vagyis semmiféle episztemológiai kényszer nem áll fenn. Akkor milyen alapon állítja azt Balog, hogy félreérteni (illetve, hogy megérteni) lehet Istent?
Elég vacak üdvtörténeti kilátások
Másrészt amikor Balog püspök azt hangoztatja, hogy
„Istent Jézus nélkül csak félreérteni lehet”, azzal azt mondja, hogy mindenki más, így például a zsidók, akik Istenben „Jézus nélkül” hisznek, félreértik Istent, vagyis nem az „igazi” Istenben hisznek.
Tulajdonképpen a korai kereszténység masszív antijudaista, zsidóellenes argumentumát ismétli meg Balog püspök: a korai keresztények ugyanis azt állították, hogy a zsidókat a Sátán megvakította, s ezért nem voltak képesek Jézusban meglátni és felismerni a megváltót. A zsidók ebből eredő elvetemült gonoszságuk miatt követik el valamennyi bűnüket (Jézus megfeszítését, a rituális gyilkosságokat, a szentséggyalázásokat, a kútmérgezéseket stb.), s lesznek az Antikrisztus démonikus, ördögi népévé.
Ha belegondolok, hogy én – sokadmagammal – egy lassan belefáradó világrendőrben hiszek, akkor az úgy is érthető, hogy visszakaptam a látásom, s hamarosan Pintér Sándorban fogom felismerni a messiást. Elég vacak üdvtörténeti kilátások.
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat