Blogbazár
Havas Henrik „Az ítéletről” – Gyárfás és Portik nem jogerős
Havas Henrik közösségi oldalán fejti ki véleményét, ami mások számára is érdekes lehet, vagy ahogy ő írja: Akit nem érdekel, ne olvassa, de akit érdekel, az figyeljen, a szentségit neki!
Dömsödi megint halálra idegesített
Tudom, hogy napi két bejegyzés sok, de nem bírom megállni, hogy ne számoljak be arról, hogy délben, a szokásos felvételen a Dömsödi megint halálra idegesített. Előre mondom, hogy nem kell jogásznak lenni ahhoz, hogy az ember alapvető, egyértelmű dolgokat megértsen, de ez szegény Gábornak nem megy. Szóval, mint sokan mások, ő engem, mint jogvégzett embert kérdezett a Gyárfás-ügyről. Akit nem érdekel, ne olvassa, de akit érdekel, az figyeljen, a szentségit neki!
Gyárfás Tamást és Portik Tamást is bűnösnek mondta ki a Fővárosi Törvényszék Fenyő János meggyilkolása ügyében. Gyárfás Tamást 7 év fegyházra, Portikot életfogytig tartó fegyházra ítélte a bíróság.
Na most jön a lényeg:
Portikot, mint felbujtót, Gyárfást pedig, mint bűnsegédet ítélte el a bíróság.
A Dömsödi azt kérte, hogy magyarázzam meg, miért tartom érthetetlennek az ítéletet azon túl, hogy meg vagyok győződve Gyárfás ártatlanságáról. Szóval kicsit szájbarágósan, ahogy a Dömsödinek próbáltam elmagyarázni:
-1998. február 11-én a Portik alkalmazásában álló szlovák, Rohác nevű bérgyilkos lőtte le Fenyő János médiavállalkozót. Bebizonyosodott, hogy a megbízó a főnöke, Portik volt. A bíróság tudomására jutott tényeket mérlegelve arra az álláspontra jutott, hogy Portikot Gyárfás bérelte fel, hogy tetesse el láb alól üzleti ellenfelét, Fenyőt.
Pont úgy ahogy 1998-ban az Aranykéz utcában
Milyen szerepe volt Rohácnak, akit 2017-ben már elítéltek Fenyő meggyilkolásáért?
Na itt zavarodott össze szerencsétlen Gábor. Én azt mondtam, hogy Portik eszközként használta az emberét pont úgy, ahogy 1998-ban az Aranykéz utcában robbantatta fel a szerinte besúgó Boros Tamást. Úgy használta eszközként a bérgyilkosát, mint ahogy valaki egy harcikutya vagy éppen egy elmebeteg ember ,,felhasználásával” hajt végre gyilkosságot. Szerencsétlen közgazdász nem értette a harcikutya-hasonlatot. Na most mivel én is csak a sajtóból értesülök, úgy tudom, hogy a bíróság előtt nem lett bizonyítva, hogy Gyárfás rábírta volna Portikot a bűncselekmény elkövetésére. Ha sikerült volna, akkor Gyárfás lett volna a felbujtó, és Portik a bűnsegéd. Azért bűnsegéd, mert megbízásából Rohác, a bérgyilkosa követte el a gyilkosságot.
Szerintem nevetséges,
hogy a Fővárosi Törvényszék szerint Portikot, mint felbujtót, Gyárfást pedig, mint bűnsegédet marasztalta el. Ők Roháccal, a tettessel együtt: elkövetők. Ha valaki találkozik Dömsödivel, mondja meg neki, hogy a jog az tudomány, az általa tanult közgazdaságtan kamu
-fejeződik be Havas Henrik bejegyzése.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Jocó bácsi kiakadt: most már mindent értek, de elfogadni ezt soha sem fogom tudni
- Karsai Dániel a haláloságyán is folytatja harcát, nemcsak a maga igazért, sőt egyre kevésbé azért
- Maga alá temetheti a „fülke magányában” a szavazót a rengeteg szavazólap
- Magyar György: az újdonsült politikus a büntetőjogi lehetőségeket feláldozza a hírverés oltárán
- Csillagjegymustra, a nyár csoda pasijai
- Orbán bízik a közmondásban és ezért (?) rendkívül szereti a virágot
- Csak makkegészségeseknek és kamikáze nyaralni vágyóknak ajánlott a Balaton és a Velencei tó – Nem nyílnak újabb ügyeleti pontok
- Ők a hajóbalesetben rommá tört motorcsónakból eltűntek – Hatalmas erőkkel folyik a keresés
- Közlöny van róla: így lehet az „utak réme” ingyen aki középiskolás
- Szőcs László: „a rasszizmus ronda dolog, ugyanakkor nem vagyunk színvakok sem”