Kerítésen innen
A veszélyhelyzet újabb meghosszabbítására hajt Orbán Viktor
Négynapos ülést tart a héten az Országgyűlés, amely hétfőn egyebek mellett a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló javaslat bizottsági jelentésének vitáját is lefolytatja.
EU-s és önkormányzati választások vészhelyzeti körülmények között?
A parlamenti honlapon olvasható napirendi javaslat szerint az ülés 13 órakor kezdődik. A képviselők megemlékeznek a közelmúltban elhunyt Gyenesei István (független) és Lajtai István (MSZP) volt országgyűlési képviselőkről, majd a napirend előtti felszólalások következnek.
A napirend elfogadása után két és fél órán keresztül interpellációk és azonnali kérdések hangzanak el.
Ezt követően bizottsági jelentések vitái következnek: a képviselők tárgyalják a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló 2022-es törvény módosítását, amely az orosz-ukrán háború miatt kihirdetett veszélyhelyzetet november 19-ig hosszabbítaná meg.
Megszűnik a Nemzeti Földügyi Központ
Lefolytatják a Nemzeti Földalap hatékonyabb kezeléséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslat bizottsági jelentésének vitáját is. Az agrárminiszter javaslata értelmében május végével megszűnik a Nemzeti Földügyi Központ. Feladatait részben az agrártárca, részben az államkincstár veszi át.
Emellett tárgyalnak a polgári veszélyhelyzetek terén folytatott magyar-török együttműködésről szóló megállapodásról, a pénzügyi közvetítő rendszert érintő törvények jogharmonizációs célú módosításáról, a kriptoeszközök piacáról szóló javaslatról, és az egyes gazdasági és vagyongazdálkodási tárgyú törvények módosításáról is.
Tárgyalják továbbá az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződés és kiegészítő dokumentumai felfüggesztéséről szóló javaslatot. A megállapodást 2007-ben Oroszország felfüggesztette, majd tavaly nyáron fel is mondta, erre válaszul 12 NATO-tagállam is felfüggesztette a megállapodást, Magyarországgal együtt további tíz pedig e lépés megtételére készül.
Az ülésnapot napirend utáni felszólalások zárják.
Szerző
Friss
- Perintfalvi Rita: megint egy öngól. Nem megy ez már nektek fiúk, le kellene ülni a kispadra végre
- Kibújt az Orbán Balázs a Fidesz-zsákból, avagy amikor az „egyszerűagy” elszabadul
- Tíz év után újra maratoni kajak-kenu világbajnokság Győrben
- SOS -jelzést küldött a Műegyetemiek az Oktatás Jövőjéért Csoport: az állami források a 20 évvel ezelőtti érték 40 százalékára estek vissza
- „Egyik a polcra, másik a lábra” – Hosszú, tömött a sor a Tisza-Azahriah kollekció darabjaiért
- Bayer Zsolt örül: nálunk nincs olyan jólét, amibe belehülyültünk volna
- Pünkösd – Miénk ez a rakpart….
- Orbán: a jobboldaliságban az a szépség, hogy nem túlságosan izgalmas, a baloldalon minden pofon jó helyre megy
- A nehezített körülmények ellenére is már közel 13 ezren jelentkeztek a külképviseleteken szavazásra
- Időjárás: nem kell félni, nem fog (nagyon) fájni